Szerző: Balázs

Szubjektívet írni nagyon szubjektív dolog. Ez lesz a 8. bejegyzés a sorozatban. Kazahsztán kimaradt (talán egyszer visszamegyünk majd és akkor pótoljuk), mert annyira kis részét láttuk az országnak és olyan rövid ideig voltunk, hogy nem láttuk értelmét szubjektívet írni. Nagyon egyéni élmények befolyásolják azt, hogy milyen egy ország, hiszen nekem olyan azaz ország, másnak lehet teljesen ellentétesek az érzései. Kínáról is volt aki közepes, volt aki nem túl jó véleménnyel volt. Igazából ezért nincs túl sok létjogosultsága annak a kérdésnek: "Na és milyen hely Burkina Faso?" Aki a kérdést kapja, lehet nagyon jó fej emberekkel találkozott, nem lopták el semmijét a buszpályaudvaron, alapból sok pénzzel utazott (és lássuk be úgy sokkal kényelmesebb és sok minden sokkal egyszerűbb) és a vámnál sem tartották fel sokáig. De ez a dolog pikantériája, és ezért kezdtük el írni ezt a sorozatot, hogy megmutassuk a képet, amit mi láttunk. Ez nem jó, nem rossz, nem etalon, csak egy nagyon szubjektív, saját bőrünkön megtapasztalt élmény és vélemény. Három hónapot töltöttünk Kínában. Ez már elegendő idő arra, hogy megfigyeljünk ezt-azt.
A szubjektívet két részre szedtük, Kína nagy falat, nem akarjuk, hogy bárkinek a torkán akadjon. Vágjunk is bele!

Első benyomások
A kontraszt azért is volt óriási mert a kazah oldalon egy Kusturica filmbe illő poros kis falu jelentette a határt, és miközben Kína felé kanyarogtunk, az amúgy érthetetlenül kanyargós és hosszúra nyújtott semleges úton, mögöttünk kotkodácsolást hallottunk, előttünk pedig toronydaruk és légkalapácsok zaja szűrődött felénk. Kínába belépve (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) rögtön szájon vágott minket egy újonnan felhúzott, modern város, Khorgas. Olyan érzése van az embernek, mintha egy videojátékban lenne, mert körülötte minden vadonatúj, tán még be sincs fejezve. Tökéletes, sima utak, amiken a festés jószerivel még meg sem száradt. Toronyházak irodának és lakásnak, csillogó-villogó bevásárlóközpontok, mértani precizitással megtervezett parkok. És persze emberek mindenfelé, akik vigyorogva fényképezik a külföldit. Eni elsírta magát az örömtől, én pedig átkarolva csak néztem körbe. Kína! Na ez izgi lesz!

Emberek
Kína hatalmas ország, 56 etnikum lakja. Olyan volt az egyik tartományból a másiba menni, mintha másik országba kerültünk volna. Ebből következően az emberek is nagyon sokszínűek (minden értelemben) tudtak lenni. A három hónap alatt rengeteg emberrel találkoztunk. Voltak köztük ujgurok, tibetiek, dai-ok, huék és még kínaiak is szép szerivel (ezen felül nyilván sok más olyan etnikum is, akit nem ismertünk fel, és hagyományos kínainak véltük). Természetesen nem mindenki kedves és jó fej az országban, hisz ilyen ország nem létezik, vagy ha mégis, hát szeretnénk tudni, hogy melyik az. Találkoztunk bosszantó, sőt alkalmanként bunkó, vagy bennünket ignoráló emberekkel is. Igyekeztünk nem a szívünkre venni. Azonban az előforduló negatív találkozásoknál sokkal, de sokkal több pozitív hatás ért minket. Így arra a következtetésre jutottunk, hogy Kínában nagyon jó fej, segítőkész, érdeklődő emberek élnek (arra amerre mi jártunk). Lehet azért, mert amerre mi jártunk nem volt túl sok nyugati turista, de soha nem volt azaz érzésünk, hogy mi csak egy "pénzes nyugati turista" vagyunk a szemükben. Ennek több oka is lehet persze, köztük a tény, hogy Kína nem egy szegény ország, sőt, de erről majd később. A legtöbb ember nagyon tisztelettudó volt velünk, nem azaz "ajtóstól rontok a házba" típus. Odajön, mosolyog, aztán lehet majd kérdez is valamit, de nem tapogatja végig a személyes dolgainkat vagy karol át, hogy "Ecsém, nyomjunk egy szelfit!" Kérdezés után viszont annál szívesebben. A gesztikulálás és kézfogás nem jellemző (de fura, most jövök rá, hogy hónapok óta alig fogtam kezet valakivel, és az is általában külföldi volt), inkább kicsit meghajolnak vagy biccentenek. Van néhány elsőre fura, sőt gusztustalan szokásuk. Ha mosolyog valaki ránk, az lehet nem azt jelenti, hogy vicceset mondtunk, hanem, hogy az illető zavarban van. Nyilvánosan köpködnek, fújják az orrukat (zsepi nélkül), és szellentenek, miközben épp velünk beszélgetnek. Bizony a nők is! Elég kontrasztos és meglepő, mikor az utcán sétálva egy öblös köpésre készülődésnek lettünk fültanúi, hátrafordulva pedig meglepetten láttuk, hogy az akció elkövetője egy csinos, magas sarkúban tipegő nő.Kína nekünk úgy tűnt, hogy az ellentétek országa. Valaki egy percen belül lehet udvarias és udvariatlan egyaránt. Alapvetően Ázsiában modortalanabbak az emberek (tisztelet a kivételnek), mint Európában.

Nyelv és kommunikáció
Azt mondják a kínai megtanulása nem tartozik épp a könnyen tanulható nyelvek csoportjába. Nem a nyelvtan teszi bonyolulttá, mert az egész egyszerűen épül fel, annál inkább a hangok és szavak hangsúlya. Négy hangsúly van a kínaiban: ereszkedő, emelkedő, magas, és ereszkedő-emelkedő tónusú. Így könnyen előfordulhat, hogy egy szó legalább 5 jelentéssel bír, tónustól függően. A kedvenc példamondatunk erre a szótárunkból (amin sok kínai kacagott nagyokat, elolvasás után, mert kimondani nem bírtuk) a következő: "Māmā qí mǎ. Mǎ màn, māmā mà mǎ." A jelentése pedig a következő: Anya lovagol, ló lassú, anya szidja ló. Direkt így írtam, hogy érzékeltessem nem bonyolítják túl a nyelvtan. Épp ezért óva intjük kezdő kínaiul beszélőket, hogy nagyon szóba hozzák valakinek az anyukáját, mert ronda sértődés lehet a vége. Ha egy kicsit is másként mondjuk az adott szót, nem a kellő tónussal, könnyen lehet, hogy néznek, mint a vett malac, hogy mit is szeretnék tulajdonképpen. Hallottunk történeteket még Kirgizisztánban, de aztán magunk is átestünk jó pár ilyen szituáción . Az egyik ilyen nagyon megmaradt bennünk, hadd meséljem el. Szükségünk volt stoppoláshoz egy karton táblára, rajta a Csinghaj felirattal. Egy öt-hat fős társaságból szerettünk volna valakit megkérni, hogy írja fel ezt nekünk a lapra. Mondtuk Csingháj, nem értették, Shingháj, ezt se, Csöngháj ezt meg pláne. Jó pár perce próbálkoztunk már totál hülyét csinálni magunkból, amikor az egyik srác megszólalt: "Á, Csingháj?" Képzelhetitek a fejünket! Nekünk nem tűnt különbözőnek, ahogy ő mondta, de valószínű ő sem értené meg, hogy miért írjuk a folyót ly-vel, és a tejet j-vel, mikor ugyan úgy hangzik. Tényleg miért is? Tudja ezt valaki? Na de térjünk vissza Kínába. Aztán egy idő után feladtuk a törekvésünket, hogy megpróbáljuk kiejteni az adott szót, a szótárból való megkeresés után. Csak rámutattunk (az adott angol szó ott van kínai írásmóddal, illetve pinjinnel is ) a szóra és miután kimondta az illető, utána próbálkoztunk mi is a nyelvtörő mutatvánnyal. Ennek ellenére azért megtanultunk néhány szükséges szót és kifejezést, amit 99%-os eredménnyel tudtunk használni. Kicsit bonyesz volt a helyzet az ujgurokkal és tibetiekkel, mert sokan vagy egyáltalán nem tudtak olvasni, vagy csak a kínai írásra néztek pont olyan értetlenül, mint mi magunk. Szerintünk a kínai nyelv nagyon szép és dallamos, finoman gördülő. (Egy videó a kedvenc kínai dalunkról. ) Eni kimondottan kedvet kapott hozzá, hogy megtanuljon kínaiul.

Írásmód
Na, ne szépítsük, sok mindent nem tudtunk elolvasni, leírni pedig végképp nem. A férfi wc-t megjegyeztük, egy tv fejű emberke. Elég volt ezt az egyet megjegyezni és mindketten tudtuk merre sétáljunk, ha szorított a szükség. Két másik jel, ami jól jött, a kicsi és nagy adag jele. Ez ugye a másik fontos szükségletünknél volt nagyon hasznos. Akkor hogyan tájékozódtunk azokon a területeken, ahol nem voltak kiírva latin betűkkel a települések? Ezt is megoldottuk. A térképünket útközben meg-megmutattuk helyieknek, akik felolvasták nekünk a település neveket, amiket mi szépen odaírtunk a térképre (magyar kiejtés szerint pl. "Boduncsuán"). Így tudtuk melyik város micsoda és, hogy kell kimondani a nevét. Aztán menet közben a térképünk segítségével beazonosítottuk, hogy melyik város van kiírva a táblára. Megjegyeztünk néhány jellegzetes karaktert (amúgy sem hosszúak, általában 2-3 karakterből állnak a település nevek) és azt figyeltük ezek után a táblákon.

Néhány kedvenc karakterem: farkán csomagot cipelő dinoszaurusz, kung fu-zó ember, R2-D2 és Scipio. Megtaláljátok őket?

Közlekedés
Tudni kell Kínáról, hogy a tömeges jogosítvány szerzés és autóvásárlás, csak a kilencvenes évek második felében indult el. Tehát nem beszélhetünk nagy hagyományokkal rendelkező vezetési morálról. Sőt, semmilyenről. Kis túlzással, mindenki úgy vezet, ahogy akar. A mi mércénk szerint rettenetesen szabálytalanul és rosszul vezetnek a kínaiak. Azért írom, hogy a mi mércénk szerint, mert: 1. valószínűleg nem érdekli őket a véleményünk, 2. ott mindenki így vezet, tehát szabályosan, európai stílusban vezetni kész öngyilkosság. Így aki a Kínai Népköztársaság területén tervez autót vezetni, jobb ha tréningezi magát fejben a szokatlan körülményekre és a gyors szemléletváltásra. Nincsenek evidenciák. A stoptábla, kötelező haladási irány, helyes irányba való indexelés, jobb kéz szabály, balra nagy ívben kanyarodás csak amolyan nyugati huncutság. Javaslat, amit ők, köszönik szépen tisztelettel figyelmen kívül hagynak. Leginkább mindenki, így mi nem nagyon láttunk baleseteket. Szerintünk egy magyar oktató, vagy vizsgabiztos 20mp alatt agyérgörcsöt kapna. És ugyan így azt gondoljuk, hogy egy kínai oktató nem menne át egy magyarországi forgalmi vizsgán. Hetedszerre sem. Láttuk amint tanulóvezetők hajtottak át egy egyenrangú útkereszteződésen, mereven előre nézve, lassítás és körülnézés nélkül. A dudát használták helyette. Tanuló vezető előzött beláthatatlan kanyarban, és az oktató kapta el a kormányt (aki engedte a srácnak, hogy előzést kezdjen), mikor kiderült, hogy minden feltételezésüket megcáfolva mégiscsak jönnek szemből. Mert a duda mindenki szeme és füle. Mindenki dudál, ahelyett, hogy indexelne vagy belenézne a visszapillantó tükörbe. A fent leírtak vonatkoznak a közlekedés miden résztvevőjére. A motorosok épp olyan veszélyesek, mint az autósok. Egy szabály van, bár hívhatnám akár fizikai törvénynek is: a nagyobbnak van elsőbbsége. Mindenki tudja, hogy hol van a rangsorban, mi is hamar bekategorizáltuk magunkat. Nem mondom, hogy nem anyáztam több alkalommal, emberből vagyok én is. Aztán eljött a pillanat, mikor rájöttem, el kell engedni. Kár idegeskedni. Ráadásul ők nem is értik, hogy miért vagyunk felháborodva.
Az utak minőségi példán felüli. Még a legelmaradottabb területeken, fent a Tibeti-fensíkon is tükörsima utakon tekertünk. Néhány helyen volt csupán rosszabb minőségű az út (pl. Junnanban a G123-as), de ott is elkezdődött már az útfelújítás. A városokban mindenhol kijelölt kerékpáros-kismotoros sávok vannak, ez alól az igazán kicsi, elmaradottabb városkák a kivételek.
Míg pár évvel ezelőtt még Kínában gyártott autók töréstesztjén szörnyülködött mindenki, mára egészen összeszedték magukat a kínai autógyárak is. Rengeteg hazai márka van, némelyik egész szép és ahogy utána olvastam jó minőségű autókkal bombázza a piacot, némelyek pedig nyugati márkák csúf, silány minőségű koppintásaival próbálkoznak. Szó mi szó, mindkettőnek van piaca Kínában. Gondoljatok bele, többen laknak ebben az országban, mint Európában és az USA-ban együttvéve! Az mekkora piac?! Tudni kell azt is, hogy Kínában megközelítőleg még csak a népesség egy hatodának van jogosítványa. Persze sokkal több sofőr van az utakon, akik egy tetemes része szerintem jogsi nélkül hajt mindenféle járművet.

Köztük ezt a gépszörnyet.

A biztonsággal vajmi keveset törődnek. Biztonsági öv, motoron bukósisak, és a forgalmiban meghatározott szállítható személyek száma nincs szem előtt tartva, de ez nem csak Kínára vonatkozik, hanem ázsiai sajátosság. 

Tibeti család motoron.

Szállítmányozásból viszont verhetetlenek. Nem tudtuk még eldönteni, hogy ki viszi a prímet az ázsiai országok közül ebben a kategóriában, de teherfuvarozásban Kína tuti első. Olyan nincs, hogy "az már nem fér fel". Felfér. Kell egy kis kötél, meg spanifer, és hopp, már fent is van. Természetesen a szabályokat itt is finoman, elegánsan figyelmen kívül hagyják. A kamionok úgy meg vannak pakolva, a rakomány annyira lelóg a platóról, hogy a visszapillantóban semmit nem lehet látni. Személyautóból 21-et visz el egy autószállító kamion. Fent két sor autó van.

Az egyik kedvenc megoldásunk. "Karcsikám, lenne 3 Suzuki el tudjátok vinni?"

Települések
Kínában járva könnyen előfordulhat velünk, hogy olyan városba botlunk, ami tegnap még nem volt ott. Jó, jó ennyire nem gyorsak még ők sem, de tényleg gomba módra szaporodnak a városok, falvak, ahova áttelepítenek (mondjuk egy falu lakóit akinek házait elviszi majd a folyó duzzasztása) vagy betelepítenek (nomádokat próbálnak falvakba csalni Csingaj és Szecsuan tartományokban is) új lakosokat. Látni olyan kísértet településeket is, ahova valamilyen oknál fogva mégsem történt meg a betelepülés. A gaz közepén, csendben az enyészeté lesznek az épületek. A Tibeti-fensíkon nem jártunk igazán nagy városban, Yushu volt a legnagyobb a maga százhúszezres lakosságával. Sokkal jellemzőbbek a pici, pár ezres városok, amik környékén elszórtan nomádok élnek sátraikban.

Szabadon kószáló jak a városban? Ezen csak mi lepődtünk meg.

Kína nagyon változatos képet mutat, nincs ez másként a városokban uralkodó állapotokkal sem. Az elmaradott részeken nincs csatornázás, folyóvíz, járda, sok a kóbor állat, szemét és kosz mindenütt, az emberek az utcán ürítenek. Ezzel ellentétben a nagyvárosokban az utcaseprők folyton dolgoznak, és sokkal több időnk van felvenni a földre esett kiflivéget, mint 10 mp. A tisztaság, rend, szépen megtervezett parkok, napelemről működő közvilágítás minden város sajátja. Kulturális sokk a javából. Egy nyilvános wc valamelyik tibeti kisvárosban ? Aki járt már benne tudja milyen, aki nem, az meg most elolvashatja. Belépve csodálkozva látjuk, hogy fülkék helyett boxok vannak, amiket derékig érő betonfalak választanak el egymástól, alul, középen egy hosszanti nyílás tátong. Ne legyen illúziótok, nincs ajtó. Se víz, se papír, csak a szagok és a lehetőség, hogy dolgunk végzése közben összecimbizzünk a szomszédban guggolóval. A fejlettebb nagyvárosokban sok helyen, tiszta, ingyenes, nyilvános wc várja az érdeklődőket. Nagy piros pont! Budapesten és a vidéki városokban is bizony nagy figyelmet és energiát kellene fordítani nyilvános wc-k építésére, felújítására.
A házak udvarai sokzor rendetlenek, sok a szemét mindenütt, úgy tűnik nem zavarja őket, hogy a szemétkupac tetején élnek. Pedig rendet tartani a ház körül, az nem pénz kérdése.

Hála Isten rendezett portákat is láttunk azért. Lakóház Jünnanban. 

A nomádok életvitele sok szempontból még mindig olyan, mint pár száz évvel ezelőtt. Jakot tartanak, sátorban laknak és tűrik a zord körülményeket. A patakokból, folyókból nyernek vizet és napelemmel állítanak elő elektromos áramot. A legtöbb családnak van egy motorja, ritkábban autója, így mennek be a városokba megvenni és vagy eladni a szükséges dolgokat.

A második részben olvashattok a hétköznapokról, gasztronómiáról, természetről és egy kicsit politizálunk is (de csak egy kicsit).