Szerző: Eni
A G213-as út egyik alagútjából kiérve észrevétlenül Jünnanba csöppentünk. A körülöttünk magasodó dimbes-dombos táj egyre zöldebb és egyre élénkebb színűvé vált. Nagyon kíváncsiak voltunk erre a tartományra is. Kínában összesen 56 (!) etnikum található, ebből 28 csak Jünnanban. A tartomány lakosságának több, mint fele nem kínai (Han). Találunk itt buddhista dai, muszlim hué, naxi és mosu embereket. (A népcsoportok közötti különbség a hozzá nem értőknek szinte észrevehetetlen.) Leginkább abban láttuk a különbséget a kínai, tibeti vagy épp az ujgur emberekhez képest, hogy az itteni népek barnább bőrűek, széles az orruk, kezdenek "délkelet-ázsiásodni" az arcok. A mandarin nyelven kívül Jünnanban leginkább a tibeti-burmai nyelvcsalád rokonságában álló nyelveket beszélik.
Na, de hogyan is néz ki Jünnan? Hogy merre tekeregtünk, és mit találtunk? Menjünk szép sorjában.
Jünnan északi csücskétől egy épp felújítás alatt lévő úton napokig tekeregtünk, meglehetősen off-road jelleggel. A mi útvonalunk nem esett egybe a híres és minden túrabiciklis által meglátogatott Ugró Tigris-völgyével és Dalival (kéretik ezért minket meg nem kövezni!). Útközben hegyi kisfalvakban itt-ott meghúztuk magunkat éjszakára, hol játszótéri pavilon alatt, hogy parkolóban. Meggyőződtünk arról, hogy az útikönyvek leírásai nem túloznak: a gazdag flóra mellé még gazdagabb fauna társul. Ez annyit tesz, hogy világító- és nem világító pókok, bogarak, éjjeli lepkék minden méretben és szín kombinációban vegyesen, mindenhol megtalálhatóak, odarepülnek vagy -másznak. Érthető tehát, hogy nagyon nem akaródzott csak matracon szunyókálni. Sátorállítás kizárva. Használjuk hát csak a belsejét! Ehhez viszont az kellett, hogy mindig fedett helyen aludjunk. És ekkor jöttek a bonyodalmak. A szűk völgyekben, ahol jobbra-balra szinte függőlegesen kezdődtek a fákkal és bambusszal borított hegyek, elég nehéz volt megfelelő helyet találni. Valahogy a szerencse és az orrunk mindig jó irányba vezetett.
Balázs féle innováció: a szuper-kényelmes sátrunk belsejéből készül a vacok.
Megspóroltuk így a macerát, hogy sátor-külsőt kelljen szárítgatni a párás reggeleken.
Zhaotong mellett egy kínai mértékkel számolva kisváros, Sijuan határában másfél sikertelen óra stoppolást követően, tekintve, hogy vészesen fogyott az időnk Kínában, elhatároztuk, hogy buszra szállunk. Az állomásig keresztül kellett tekerni Sijuant. Egy poros, valamicske kerítéssel körülvett udvar volt az "intercity buszpályaudvar". A zsebszótárunk segítségével laza eleganciával megkérdeztük a pénztáros nénit a tarifáról. Picit tanakodtunk, mert a költségvetésünkhöz képest elég drága volt a jegy, viszont más választásunk nemigen volt. A bringákért nem számoltak fel külön költséget, ami persze nagy megkönnyebbülés volt! Nem engedhettük meg magunknak, hogy időt veszítsünk. Jó pár napot megspórolunk a busszal, így hát végül is két jeggyel a kezünkben távoztunk az állomásról. Mivel csak másnap reggel indult a buszunk Kunmingba, elindultunk a városba valami szálláshelyet keresni. Na, de nem "rendes" szálláshelyet, hanem valami kis csendes zugot, ahol meghúzhatjuk magunkat. Egy kis pavilon alatt kötöttünk ki a városi kórház kertjében. A biztonsági őrrel lebeszéltük a dolgot, nem gond, aludhatunk itt. Nagyszerű!
A lábamon az Emei-hegyi látogatás óta csak szaporodtak a vörös kiütések. Először azt gondoltuk, hogy összecsipkedtek a szúnyogok. De napról-napra egyre több pötty jelent meg a lábamon. Egyik nap bizony megszámoltam: a bal lábamon 44, a jobb lábamon 79 iszonyatosan viszkető, égető kis csúfság díszelgett. Szinte már elviselhetetlen volt az állandó vakaródzás, úgyhogy gondoltuk, teszünk egy próbát a "szomszédban": A kórházba menet a parkolóban leszólított egy fiatal srác. A mandarin szótárunkat szorongattam a kezemben, és mutogattam a példamondatot: "Egy angolul beszélő orvosra van szükségem!" (Bizony, bizony, ilyen panel mondatok is vannak ebben a szuperszótárban!) A srác innentől kezdve magáénak érezte a projektet. Az első emeleten szerzett két ápolónőt, akik szereztek egy angolul és körülbelül öt angolul nem beszélő orvost. Ezután betessékeltek az orvosi irodába. Nem tudom hogyan, de vagy 9-10 ember is összegyűlt az újfent rendelőben. Más páciensek, egy-kettő hozzátartozó is besurrant és ekkor egy kisebb performance következett. Az orvos megvizsgált, majd mosolyogva zavarában bevallotta, hogy annyira nem beszél angolul. Kérdések következtek, újabb telefonok, és egy számítógép is előkerült. Volt aki beszédfelismerős applikációval dolgozott, és voltak olyanok is, akik a szó elszáll alapon online fordítókkal bombáztak. A nagy őrület közepette az "angolos" orvos már írta is a receptet, és elmondta, hogy bőrallergiám van. Kaptunk receptet, és jókívánságokat. Mi pedig megköszöntük a soron kívüli vizsgálatot. A parkolós találkozás óta projekt-vezető srác lekísért a gyógyszertárba, ahol kiváltotta a gyógyszereimet, és nem hagyta kifizetni. Megköszöntük a zavarba ejtő segítőkészségét és nagyvonalúságát, ő mosolyogva elköszönt és ment a dolgára. Mi pedig visszavonultunk a kórház parkjába. Tettünk-vettünk, Balázs ukulele játéka pedig vonzotta az arrafelé sétálókat.
A pavilonban találkoztunk ezekkel a fiatalokkal, akikkel később a város főterére is elsétáltunk.
Fesztivál volt épp és koncertet adott egy kínai sztár.
Másnap reggel szépen összekészültünk, és visszatekertünk a buszállomásra. A buszunk pontban 8:30-kor indult Kunmingba. A közel 12 órás utat szinte teljesen végig aludtam, az allergia-elleni gyógyszer kicsit kiütött.
Jünnan fővárosába este fél 7 körül érkeztünk meg. Előzőleg lebeszéltünk a Warmshowers-en egy szállásadóval, hogy tud fogadni bennünket, majd az utolsó pillanatban vissza kellett mondania. (Sajnos, többször belefutottunk már ilyenbe....) Ilyenkor mit van mit tenni? A kezdeti bosszankodás után az ember lenyugszik, és megpróbálja felkutatni a város legeslegolcsóbb szállását. Hasonlóan Csengtuhoz itt is egy hosztelban aludtunk. Azok a kínai hosztelek, amikben jártunk viszonylag tiszták voltak. Ezek azok a szálláshelyek amelyek a legolcsóbb opciók közé tartoznak, lehet mosni és van wi-fi. Bár sok helyen külön kell fizetni a mosógép használatáért. (Mi a hostelworld.com és yhachina.cn oldalakon nézegettünk szállást. Utóbbi 5-10 yüan/fő kedvezményt kínál YHA kártya birtokosoknak, amit minden hosztelben ki lehet váltani.) Csupán pár napot terveztünk a Jünnani fővárosban. Ilyenkor a pihenés mellett jól megfér a szinte kikapcsoló "házimunka" (mosás, táska csutakolás és a többi) és a bringás városnézés.
Kunming egyik érdekessége az 1300 éves Keleti- és Nyugati-pagoda. Hatalmas, 13 emeletes tornyok ezek, valamikor a Tang-dinasztia idejéből , és érdekes látványt nyújtanak a modern betondzsungel közepén.
A Keleti-pagoda fehér színű téglái
Megnéztük a város forgalmas útjaitól távol eső, hátsó utcácskákat is. Így találtunk rá a mára azért jócskán felhígult portékákat kínáló madár- és virágpiacra. Itt az apró cserepes kövirózsától, a bambuszkölteményekig mindent meg lehet találni. Aztán, ha az ember kicsit elindul a "sűrűjébe" még teknőssel, kisnyúllal, skorpióval, kígyóval és amúgy mindenféle ruhaneművel, táskákkal, ékszerekkel is találkozhat. Ez az a hely, ahol jó szórakozás végigsétálni és nézelődni, de vásárolni nem szerencsés. Rogyadoznak a standok az ócska bóvliktól.
Délutáni pihenésképp a város Zöld Parkjában pihentünk egy kicsit.
Kunmingban szerettük volna elintézni a laoszi vízumunkat is. Nem voltunk biztosak abban, hogy a Mohan-Boten határátkelőhelyen magyarok kaphatnak-e érkezéskor belépési engedély vagy sem. Ezt szerettük volna hamar kinyomozni. Telefonon hívtuk a kunmingi Laoszi Konzulátust és tessék: "Hát, nem vagyunk biztosak benne. Be kellene fáradni a Konzulátusra!" . Kisebbfajta nyomozásba kezdtem, és írtam a laoszi magyar tiszteletbeli konzulátus vezetőjének. A korábbi tapasztalatokból okulva, nem reméltem gyors választ, a Konzul, azonban pár órán belül jelentkezett, és megnyugtatott, hogy a határon felvehető a vízum 30 USD-ért (+ 2 USD kiállítási díj).
Hát ez remek, gondoltuk, és még aznap elindultunk Dél-Jünnan felé.
