Utunk Csengtuba reptéri leszállópályák és hidak  alatt és többsávos utak  felett vezetett. Hogyan is lehetne legjobban leírni ezt a vibráló óriásvárost? Szecsuán tartomány fővárosa körül gombamód szaporodnak a lakótelepek, a bevezető utakon több sávban robognak az autók és buszok, a kismotorosok és biciklisek pedig egy elkülönített kerékpársávot használnak. Az útbaigazító táblákon a kínai jelek mellett minden Pinyinggel, vagyis latin betűkkel, és angolul is szerepel. Az utak mellett gyönyörűen vágott gyep, sövénysorok és rendezett virágágyások sorakoznak. Aztán egyszer csak, a város harmadik körgyűrűjétől befelé szinte már úgy érzi az ember, hogy a belvárosban van. A  több emeletes, modern házak mellett lakó- és irodaházak állnak. Üzletek, bankok,  éttermek neonfénye látszik, amerre a szem ellát, és sok helyen hangosbemondóval kiegészült lelkes személyzet invitálja az arra sétálókat. A kisebb utcácskákban kifőzdékké alakított kiskocsik sorakoznak,előttük gyerek-méretű székek, (inkább hokkedlik) és kisasztalok, sokan a platós motorról árulják a banánt, mandarint és más gyümölcsöket.

Ez a néni mobil kifőzdét üzemeltet a komolyan felszerelt járgányával.

A járókelők nem lepődtek meg a két "nyugati" láttán, ha meg is bámultak minket, az inkább a felmálházott biciklik miatt lehetett.  Csengtuban megközelítőleg 10 000 külföldi él, vannak, akik kínai nyelvet tanulnak, és vannak, akik itt telepedtek le. Szóval errefelé nem nagy ügy "nyugati" arcot látni.                

Csengtuban úgy tűnt, minden gondunk megoldódik, és valóban: sikerült rendezni a sorainkat. A megint hosszúra nyúlt zuhanymentes időszakot rendszeres fürdés váltotta fel. De, ami ennél is fontosabb, hogy szereztünk alkatrészt a laptopunkhoz. Sajnos ezt a gépet nem ilyen igénybevételre tervezték, és kissé lestrapálódott a belső meghajtó. Ezentúl, postáztunk, rendeltünk javítókészletet a benzinfőzőhöz, - nagy igazság, hogy ami el tud romlani, az biztosan el fog romlani!- és megjavítattuk Balázs egyik hátsótáskáját. A táska hátsó merev műanyag fala eltört. Bevallom, én voltam. A belvárosa befelé vezető úton sikerült belerohannom hátulról. A sors iróniája, hogy pont  mi ketten csattanunk, amikor hemzseg körülöttünk a sok türelmetlen, feketeöves kismotoros, akik a tükrüket nem, viszont a telefonjukat annál sűrűbben nézegetik útközben.    

A neten akadtunk rá a Natooke-ra, egy amerikai srácok által üzemeltetett bringaboltra. Törökország óta nem jártunk még ilyen jól felszerelt üzletben. Itt hozták rendbe Balázs táskáját, a műanyag merevítő részt megtoldották egy fémpánttal és három csavarral rögzítették. Ebben az üzletben láttunk először bambuszból készült biciklivázakat. Rögtön ki is próbáltuk őket!

A vázakat kézzel készítik Csengtuban, és elég borsos áron, kb. 2000 USD-ért lehet hozzájutni. Egyedi, a fiúk szerint strapabíró, a fiatalok körében pedig nagyon trendi.

                 
Miután jöttünk-mentünk és minden bajunkra gyógyírt találtunk, nyakunkba vettük a várost. Megnéztük Kína egyik leghíresebb taoista szent helyét, egy Tang dinasztia (618-907) korabeli  templomot. A több kisebb, jellegzetes tetejű épületből álló Bronz Kecske templomot a XVIII-XIX. században hozták újra rendbe. A templom épületeiben emberalakot formáló szobrok álltak üvegszekrényekben. Mindenfelé- a már buddhista templomokból jól ismert,- áldozati asztal állt, amelyeken üdítőitalok, gyümölcsök és egyéb "áldozati tárgyak" sorakoztak.

Az épületek között a hívek füstölőket  gyújtottak, az illatuk pedig minden zugot átjárt.

A templomban két bronz kecske szobor is áll, amelyeket a legenda szerint Pekingből hoztak még a Qing-dinasztia idején (1644-1911). Ezek közül az egyik nagyon különleges. Érdekessége, hogy a részei mind-mind más állat testrészeiből vannak megkomponálva. Az állatnak egér füle, bivaly orra, tigris karma, nyúl szája, sárkány szarva, kígyó farka, ló pofája, kecske szakálla, majom nyaka, csirke szeme, kutya hasa és malac csülke van. Az épületek között gyönyörűen rendben tartott virágoskertek és sövények  mellett sétáltunk.

A templom leghátsó szegletében találtuk meg a templom teaházát, ahol helyiek és turisták vegyesek ücsörögtek. Egy-két asztalnál kártyáztak, sőt még mahjongot is játszottak.  

Csengtu másik nevezetessége a Óriás Panda Kutató és Tenyésztőközpont. A város szélén fekvő "panda állatkert" bámulatos.  A hatalmas parkban körös-körül bambusz erdő, és színes, óriási virágok  nőnek. Az útbaigazító táblák segítségével könnyen el lehetett találni a bébi- a "gyerek"- és a felnőtt óriás pandákhoz. Állítólag a reggeli órákban érdemes látogatni, ugyanis a pandákat ilyenkor etetik a gondozók, és az amúgy nem túl nagy mozgásigényű állatok ilyenkor aktívak. Nekünk kora délutáni programunk volt a pandázás, úgyhogy mi csak a lustálkodásra értünk oda.

Nem szívbajos állatok, a legtöbb panda aludt, a többi valami kényelmes pózban majszolta a reggelről maradt bambuszleveleket.

 
Az őszi időben születnek a  kispandák, akiket külön épületen és intenzív megfigyelés alatt tartanak.  Igazi kínai módra szabadott csak nézegetni őket: nem volt mindegy melyik oldalról közelítjük meg a sort, és milyen sebességgel lépkedünk a sorban. Ha sokáig bámultuk volna a csöppségeket, egy panda őr ( tényleg van ilyen!) odajött és kedvesen megsürgetett.

Ez nem plüss! Ezek valódi panda babák.

A pandázás mellett kisebb szociológia tanulmány volt elvegyülni a többi kínai turista között. Kínában kínai "kövesd az esernyőt" turistacsoport látni, nem mindennapi élmény. Szelfi botra erősített mobilokkal, táblagépekkel, ágyú méretű objektívekkel felszerelt seregek vonultak egymás mögött. A pillanat megörökítésén túl mindenki nevetgél, ámuldozik, kicsit tulakszik, hogy jobban lásson, siet és folyamatosan magyaráz.  Néha az jutott az eszembe, hogy ha Európának az olaszok a "nagy hangúi", akkor Ázsiának biztosan a kínaiak.

Pandázás kínai módra.

Csengtuban végre eltettük a meleg ruháinkat. Élveztük, a jó időt, a napsütést. A komfortérzetünket csak tetézte, hogy találtunk egy boltot, ahol  jünnani kávét lehetett kapni. Hónapok óta a "három az egyben" instant port ittuk reggelire, nagyon hiányzott az igazi fekete. De ugyanilyen jól esett a zuhany után tele hassal a tiszta ágyba bújni. Jó volt egy pár napig élvezni a kényelmet. Mindenféle szempontból feltöltekeztünk,és majd' egy héttel érkezésünk után Dél felé kikerekeztünk a városból.  A következő állomásunk a Csengtutól körülbelül 160 km-re fekvő Emei Shan volt. 

Az Emei-hegy a legszentebb buddhista hegy Kínában. A hegy Bodhisattva Puxian és a hatagyarú elefántjának látogatása óta vált buddhista zarándokhellyé. A legenda szerint itt honosodott meg a buddhizmus először Kínában, majd innen terjedt el tovább Keletre.   Az Emei Shan tehát a VI. század óta vonzza a buddhista zarándokokat és a turistákat.              

A sűrű erdővel borított hegyen található számtalan kolostort és monostort meredek hegyi ösvények és lépcsők kötnek össze. Egy bizonyos magasság után meglehetősen drága, úgy nevezett "hegyi belépőt" kell fizetni, azonban akad egy pár kolostor és egy monostor, amelyeket csupán 8-10 RMB-ért meg lehet nézni. Az Emei-hegy lábánál teljes a turista invázió: mindenhol szállodák, elegáns hotelek,vendégházak és éttermek állnak. Jó pár  kolostor töredék árért kínál szállást, persze ezekben nincsen  semmiféle luxus, semmiféle fényűzés, csak wi-fi. Bizony ám, wi-fi egy buddhista kolostorban. Mi is meglepődtünk.

A Baogou templomban szereztünk szállást. 

A következő nap bebarangoltuk a hegy lábát, és megnéztük a Shanjue és a Fuhu templomot. A bringázás után kimondottan jól esett egy kicsit túrázni.

Szűk kis ösvényeken barangoltunk a Luofeng monostor felé.

Az Emei-hegyi nyugalom után kissé strapás napok jöttek: kétszer is jártunk Leshanban és Emei városban. Oda-vissza cikáztunk a vonatállomásért, majd egy teljesen bagatell dolog  miatt nem szállhattunk fel a kunmingi vonatra. (Volt nálunk egy bicska és két, a személyzet által túl nagynak titulált kés. Feladni sem engedték poggyászként, azt a tanácsot kaptuk, hogy postáztassuk magunk után....) A jegyeken több, mint egy teljes napi büdzsénk árát buktuk. Mivel ezen kívül is sok-sok más, nem várt költségünk volt a hónapban, hogy valamelyest spóroljunk, új taktikára váltottunk és bizony nem válogattunk a szálláshelyek között.

Nehezen indul a reggel a pavilon alatt töltött éjszaka után. 

Hol parkban, hol egy útszéli kisbolt rakodópultján, máskor egy parkoló esőbeállójában aludtunk. De éjszakáztunk játszótéren is, ahol még wifizni is tudtunk.

Ismét zuhanymentes napok következtek. Kárpótlásként dimbes-dombos, zöld vidékre értünk.

Dél-Szecsuánban már egyre melegebb és egyre párásabb idő lett.

Egy alagútból gurultunk ki a G213-as úton. Egy kis kifőzde előtt megálltunk,és  gyorsan megnéztük a telefonunkon, hogy merre járunk. Ekkor lépett oda hozzánk Joe, a fiatal kínai tanár, aki hevesen bólogatott: "Igen-igen, ez már Jünnan!"