• Enigyerekekkel
  • JakokHazafele
  • ImaMalom
  • EniJunnan
  • Laoszikolykok
2015. október 26., hétfő 12:32

Légszomj és campa, avagy kalandjaink a Tibeti-platón. Nihao Csinghaj! 2. rész

Szerző: Eni


Előző bejegyzésünkben olvashattatok a Tibeti-plató nem átlagos időjárásáról, a tibeti viseletről, és az életünk első biciklivel "megmászott" 4000 méter feletti hágójáról . Ebben az írásban az emberekről és az életmódjukról mesélünk egy kicsit, arról, hogy mi milyennek láttuk őket.
A Nyugat-Csingháj tartományban élő tibeti emberek nagy része állattartással foglalkozik, vagyis minden valamirevaló nomád família jakot tart. Ez az életforma már csak félig-meddig romantikus csupán: a családok ugyanis az államtól kapott, napelemekkel ellátott,formáját tekintve katonai stílusra emlékeztető, fehér, kék vagy fekete sátrakban élnek,a nők is és férfiak is kismotorral közlekednek, sőt, a jakokat is motorral hajtják. A jakokat reggel 6-7 körül útjukra engedik a sátrak mellől. A nagy, bozontos állatok szépen komótosan ballagnak a kopár hegyekig ahol naphosszat legelésznek. Esőben, hóban, szélben, jégesőben ők bizony, csak legelésznek. Nagyon szívós állatok. Este, szürkület előtt néhány férfi gyalog vagy kismotorral nekiindul, és a hegyekről visszatereli ezeket a szeretnivaló behemót állatokat. Azt láttuk, hogy ilyenkor több család "szövetkezik", és együtt veszik ki a részüket a terelésből. Mindenki parittyákkal hajtja a saját és a másik jakját. A sátrak mellett több sorban kötelet rögzítenek a földön, ide kötik ki éjszakára az állatokat. A legtöbb, idősebb jak már önállóan is megtalálja a helyét, szépen álldogálnak a saját helyükön a kötél mellett, míg meg nem kötik őket. Ezután leheverednek.

nomadsatrak

A nomádok sátrai

A jakokat tejükért, húsukért és trágyájukért tartják. A tejet - ami édesebb ízű, mint a tehéntej- különböző módon használják fel. A fekete teával elkeverve nagyon finom, meleg ital lesz belőle, joghurt és szárított túró is készül a tejből a legtöbb családnál. A jakhúst szárítva tárolják, hűtőt ugyanis nem tartanak. A trágya nagyszerű fűtőanyagként szolgál, a Tibeti-platón ugyanis se fa, se bokor nem él meg. A trágyával a nők foglalatoskodnak. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi macera van ezzel. A jövendőbeli fűtőanyagot az állatok alól összegyűjtik, majd a napon kiszárítják. Több napig szárad, szikkad a matéria, az asszonyok közben megkapálják, forgatják a lepényeket. Amikor kellőképp kiszáradt a trágya, összegereblyézik és zsákokba lapátolják, máris felhasználásra kész!

jakhazafele

Hazafelé

A nomádok sátrai változó méretűek lehetnek, voltunk egy 5-6 nm-es mini sátorban, ahol egy idősebb házaspár élt, de teáztunk egy nagycsaládi 30 nm-es nomádlakban is. A sátorban a régimódi világ találkozik a modernnel. A sátor központi helyén a vaskályha áll, ami két feladatot lát el; melegít is és főzni is lehet rajta. A kiszárított jaktrágyával teli zsákot a sátor egyik sarkába teszik, így mindig van kéznél fűtőanyag. A kályhán mindig ott van egy nagy kanna, amiben forró víz lobog. Majdnem minden családnál láttunk egy-egy almás okostelefont és a napenergiát árammá átalakító berendezést. A bútorok nagyon egyszerűek, volt, ahol hokedlin, padon vagy az ágyon ültünk, mert nem volt szék.
A mosdó-téma nem volt túl bonyolult. A sátortól tisztes távolságban el lehetett végezni a dolgunkat. Ez sötétben kényelmesebb volt, reggel viszont beletelt néhány percbe míg az ember talált egy nyugodt zugot. A helyieknél mondanom sem kell, ez nem volt téma, ők nem igazán zavartatták magukat. Nekünk ennyire nem sikerült "feloldódni".
A nomád népek fiatalon házasodnak, egy átlag, 25 éves férfinak már 2-3 gyereke van. A kicsik otthon vannak, és általában a nagyszülők vigyáznak rájuk. Nem nagyon foglalkoznak a porontyokkal, akik ezáltal kissé vadon nőnek fel. Rendre tapasztaltuk, hogy a nomád gyerekek nem tudtak mit kezdeni egy arccirógatással vagy egy mosollyal. A nagyobb gyerekek iskolába járnak, valahova a "közeli" városba 20-30-50 km-re a sátruktól.

nomadok

Nomádok

Eddigi utunk egyik legérdekesebb ételét, a campát is a nomádoknál kóstoltuk meg először . A hozzávalókat gyönyörűen faragott faládikában tartják, amelyben három fakk van: egyikbe az árpaliszt kerül, a másikba jaktejből készült szárított túró, a harmadikba pedig kristálycukor. Az elkészítése nagyon egyszerű. Egy nagyobb bögre méretű csészébe kevés jakvajat tesznek, amire egy kevés forró jaktejes teát öntenek. A vaj felolvad és egy "vastag" teás folyadék marad utána. Ehhez hozzáadják a ládikából az árpalisztet, a túrót és egy kevés cukrot, majd mindezt ügyesen, két ujjal eldolgozzák, míg össze nem áll a massza. Gombóccá gyúrják a campát, ami a végén úgy néz ki, mint egy öklömnyi krumpli. Az íze - meglepő módon,- érdekes, de jó és nagyon laktató! Nekünk nagyon ízlett! Még a városban élő családoknál is találkoztunk az említett faládikával és a campával.
Nyugat-Csingháj nem hemzseg a városoktól, sőt! A valamirevaló települések között is nagy távolságok vannak. A kisvárosok utcái sajnos nagyon szemetesek, koszosak, a kóbor kutyák falkába verődnek így lebzselnek a szemétkupacok környékén. Sajnos sehol nem megoldott a szemétszállítás, a folyóvíz és a szennyvíz problémája. Az igényesebbek összegereblyézik a szemetet és elégetik. ( Ilyenkor a használt pelustól a pet palackig minden ég!)
Egy kisvárosban voltunk (Cacagoin), ahol betonból építetett 8 állásos közösségi wc-t találtunk. Ilyen helyre az ember nem szívesen kívánkozik, de rá kellett fanyalodni. A helyiek kevésbé szívbajosak, ők bizony a kisutcákban, az udvaron, a szemétkupac közelében, a feketeövesek az útszélén végzik el a dolgokat. ( Elnézést a kényes gyomrúaktól, de a buliban ez is benne van.)
Az épületeket szépen dekorálják, a tartógerendákat színesre festik, az üzletek rácsai is tibeti motívumokkal ékeskednek. Sok épületen, kapun lobognak a színes imazászlók is.

ohmanipadmehum

"Oh mani padme hum", nem igazán lehet lefordítani, így meg sem próbálom. Szent mantra.

A városi közlekedésről is érdemes szót ejteni. Megéri. Mondhatjuk, hogy megedzett Törökország és Kirgizisztán is, de hozzá kell gyorsan tennem, hogy nem eléggé. A kínai autós-, kismotoros-, és egyéb kettő-, három- vagy négykerekű járművel közlekedő nem e világból való. Olyan érzése támad az embernek az utakon, mintha egy számítógépes játékban lenne, ahol kerülgetni kell a többi motorost, és autósok elől pedig óvakodni kell. Ha "eltalálnak", kiestél a játékból.... Majd' minden sofőr meglehetősen egyedi megközelítésben értelmezi a KRESZ-t. Mi ugyanúgy elvérzünk egy-egy lámpás kereszteződésnél, mint egy kínai sofőr tenné kis hazánkban. Minden sofőr szerint bármely forgalmi helyzetben, neki van elsőbbsége. A piros lámpa ugyanúgy nem akadály, mint a gyalogosokkal tarkított zebra, a kisívben balra kanyarodás a szemben lévő sávba, az útközepén leállni és egy jót csevegni a telefonon, esetleg egy gyors szelfi vagy egy expressz körömvágás, mind-mind megszokott jelenség. Van úgy, hogy a legnagyobb szabálysértőnek a legharsányabb a dudája a teljesen szabályosan közlekedő ebadtával szemben. Nem tagadom, mi sokszor ebadták vagyunk.

tibetikolostor

Ebben a kolostorban tanít Tashi, 15km-re nyugatra, Zhiduo városától.

Minden kisváros közelében van buddhista kolostor. Ezek általában 5-10 km-re fekszenek a településektől. A legtöbb a hegyek lábánál, szűk völgyekben épült, messze az autóutaktól. A kolostorokhoz betonút vezet, és ingyenesen látogathatóak. Zhiduo (ejtsd Dzsiduá) kisváros közelében volt szerencsénk megnézni egy gyönyörű kolostort. Azokban a napokban Tashi vendégei voltunk, de róla kicsit később mesélek.
Egy Shampa Gyancen nevű buddhista szerzetes (az egyik legnagyobb tudású szerzetes ebben a kolostorban) vezetett bennünket körbe. A kolostor egy kisebb falunyi területre épült, az évek folyamán lassan-lassan gyarapodott a kolostor. Itt ugyanis a szerzetesek nem egy épületben élnek, hanem mindenkinek megvan a maga külön háza. Ezek nagyon puritán és szerény hajlékok.
A kolostor több épületből állt, megnéztük a Dharma védelmezők templomát, a négy emeletes központi templomot, ahol egy több, mint 30 méteres Buddha-szobor állt. A Guiness Rekordok könyvében is szereplő, arannyal és drágakővel díszített, meditáló óriás lótusz-ülésben látható. A négy szintes épület minden emeletén hívek adományaitól roskadozó oltárok álltak, vaj mécsesek pislákoltak és füstölők égtek. A félhomályban pedig régi lámák és reinkarnációik fényképei derengtek fel. A falakat Buddhista motívumokkal dekorálták. Az épületek között szigorúan óramutató-járásával megegyező irányban közlekedtünk Shampa szerzetes vezetésével. Megtudtunk, hogy minden kolostornál, templomnál vagy szent helynél nagy teknőszerű edényben ég a halottak étele. Érdekes illatú, valószínű, hogy árpát égetnek benne.
Tashi szorgalmasan fordított tibetiről angolra, még akkor sem fáradt el, mikor az "idegenvezetés" után Shampa szerzetes házában ücsörögve még egy órán keresztül faggattuk ők a buddhizmusról, a tanításról és a mindennapi életéről. Szóval, ki is Tashi?
Tashival a szerencsés véletlen sodort össze minket egy hideg este Zhiduo városkájában. A 23 éves tibeti fiú angol szakon szerzett diplomát Kínában. 2 évet tanult Texasban, majd rövid ideig dolgozott egy kínai ügynökség londoni irodájánál. Jelenleg a 19. csingháji láma reinkarnációját - egy 9 éves kisfiút,- tanítja angolul. Tashi megbízható családi háttérrel rendelkezik, - édesapja rendőrfőnök,- és ez fontos szempont egy ilyen érzékeny területen.

imamalom

Az imamalmokban szent szövegű tekercsek vannak. Így azt megpörgetve "életre kel az ima".

A Tibeti-platón azt hiszem, mindkettőnk várakozását felülmúlta. Annyi új dologgal találkoztunk itt! A muszlim országok után találkoztunk a buddhizmussal, új ízekkel, új arcokkal és új szokásokkal. Amikor túl sok volt a jóból, kaptunk egy kis jégesőt vagy havat, de álltuk a sarat. Hol poncsóba bugyolálva az útszélén, hol sátorfogságban vagy épp "dombról" lefele-jövet.
Egy tibeti rendőrházaspár 9 éves kislányával, befogadott minket Yushu városában, mikor épp egy olcsó hotel után érdeklődtünk náluk. Na ezt se gondoltuk volna, hogy megtörténhet, hisz annyi negatív rendőrös sztorit hallottunk Kínáról. Finomakat ettünk náluk, és elvittek minket várost nézni is. Bár ez így nem pontos. Igazából Balázs vitt el minket (az anyukával és unokahúggal) várost nézni, mert az apuka kölcsönadta a kisbuszát, és Balázs vezetett, lévén az apuka dolgozott, az anyuka meg nem vezet. A zarándokhelytől vissza a városba vezető úton, az anyuka kérésére felvettünk embereket, és tisztára úgy érezte magát Balázs, mint, ha otthon dolgozna (kisbusz sofőr volt, mielőtt elindultunk).
Yushuból elindultunk a közeli Szecsuan felé. Kis csapatunk bővült egy pár napra, és... De ez maradjon meg inkább a következő bejegyzésnek.

kisbuszban

Buddha vigyázzon rátok. Ránk vigyázott, mikor Balázs vezette a kisbuszt Yushuban.