Szerző: Balázs
Eni ott hagyta abba a kalandjaink mesélését, hogy megérkeztünk Biskekbe, egy vendégházba, ahol jó kis nemzetközi bringás csapat verődött össze. A napok gyorsan és kényelmesen teltek a vendégház teraszának árnyékában. Az igazat megvallva nagyon el tud kényelmesedni az ember, nem volt ez másképp velünk sem. Örültünk a semmittevésnek, és a ténynek, hogy a táj nem mozog körülöttünk. Jókat főztünk, beszélgettünk és nevetgéltünk a többiekkel. Aztán pár nap egy helyben ülés után elhatároztuk, hogy elmegyünk a hegyekbe. Jót fog tenni egy kis gyaloglás, amire mostanában nem nagyon volt példa.
Pár napot fent töltöttünk az Ala Arca Nemzeti Parkban. Sikerült megmászni az első négyezres csúcsunkat is. Kerékpárral mentünk fel, a bringákat biztonságos helyen hagytuk és a kölcsönkapott túrahátizsákokkal nekivágtunk az ösvénynek. Nagyon jól esett gyaloglásra váltani. Még mindig szeretünk bringázni (máskülönben nagyon nehéz lenne nap, mint nap felülni rájuk), de most nem bántunk, hogy a hátunkon kell cipelni a „házunkat”. 4 napig távol voltunk a fővárostól, újra az anyatermészetben lehettünk. Valahogy ezt sosem unjuk meg. A hegyről jó adag élménnyel és izomlázzal tértünk vissza biskeki szállásunkra. A hegyen töltött kalandjainkról a Turista Magazinban olvashattok majd részletesebben.
A csapat kicserélődött, és az igazat megvallva, hiányoltuk a régi bandát. A túra közben a hír is utolért minket, hogy megjött a várva várt csomagunk. Laura és Daniel, egy olasz házaspár második évét tölti Biskekben, az Egyesült Nemzetek Szervezeténél dolgoznak. Ők voltak a kontakt, ahova a csomagot postáztattuk. Nagyon kedves pár, kellemeset beszélgettünk egy hamisítatlan olasz cappuchino felett. Több vágyunk is teljesült így azon a délutánon. (Törökországtól keletre csak nehezen lehet rendes, európai kávét/kávézót találni, és ha talál is az ember, súlyosan megfizeti az árát. Nem itt most nem a hasmenésre gondoltunk, hanem anyagi vonatkozásban.)
Claire-rel és Robbal már a gyalogtúra előtt megismerkedtünk. Az új-zélandi pár Írországba tart egy barátjuk esküvőjére, és úgy gondolták kerékpárral teszik meg az utat. Egy ideig Új-Zélandon kívül szeretnének dolgozni. Összedugtuk a fejünket és kitaláltuk, hogy együtt indulunk el Biskekből. A türkmén nagykövetség közelében találkoztunk, azon a hétfő reggelen a kiwik még vízumot intéztek maguknak. A kiszáradt csatorna partján, egy földúton, tekertünk kifelé a fővárosból. Lassan haladtunk, az út nem volt túl jó minőségű, de nem bántuk, mert legalább nem kellett foglalkoznia a forgalom okozta stresszel. Az irány az Iszik-köl tó volt az irány, keletre, dél-keltre Biskektől. Időnk, mint a tenger, csak szépen lassan, beszélgetve, élvezve a jó időt, egymás társaságát.
A tóparton találtunk egy eldugott kis helyet, nem háborgatott, a szúnyogokon kívül (mert abból jó sok akadt), senki. Egy nap pihenőt is beiktattunk az amúgy is leterhelő tempóba. Az első déli parton megtett 50 kilométer után, köszönhetően a figyelmes autóvezetőnek, úgy döntöttünk a hegyek felé vesszük az irányt. Kara-Kooban bevásároltunk az elkövetkező 5 napra (összeállítottunk egy kis menüt), és 2 km megtétele után magunk mögött hagytuk a betonutat. Az első igazi off road élményünk Kirgizisztánban elkezdődött.
Sátraztunk patakparton, a semmi közepén, kaptunk útbaigazítást szamárhátról, megbámultak és kifütyültek minket a mormoták. Láttunk jakot, vad lovakat, kirgiz cowboyokat. Másztunk hegyet, a fűben hasaltunk és figyeltük a legelésző birkákat és teheneket. Tekertünk őrült szembeszélben, toltuk a bringákat meredek emelkedőkön, ahol csak egy pár keréknyom mutatta az irányt. Jéghideg hegyi patakokon keltünk át bringákkal vagy gyalogszerrel. Roppant izgalmas napokat töltöttünk a hegyek nyugalmában, távol a zajtól, száguldó autóktól, turisták hadától.
Kochkor felé vettük az irányt, hogy két éjszakát pihenve egy szálláshelyen, élvezve a meleg zuhanyt, megtervezzük az utunkat Dél-Kirgizisztán és egyben a kínai határ felé. A vége az lett, hogy jól meggondoltuk magunkat és új tervel álltunk elő. Az Iszik-költ délről megkerülve, felmegyünk Kazahsztánba és onnan lépünk be Kínába. Így időt spórolunk meg, kicsit könnyebb lesz az útvonal és nem kell taxit fizetni, hogy átvigyen minket azon a kínai szakaszon, ahol a határátkelés után nem engednének kerékpározni minket.
A benzinfőzőnk közben bemondta az unalmast, így amikor épp nem szakadt az eső, mert sajnos elég sok esőben volt részünk az utóbbi időben, fával oldottuk meg a főzést. Karakolban egy nagyon kellemes helyet találtunk, ahol pihentünk egy kicsit és feltöltöttük a készleteinket. A Nice Hostelt ajánljuk mindenkinek. Fantasztikus család üzemelteti a helyet! Szívüket, lelküket beleadják, hogy egy tiszta, kellemes, komfortos hostelt találjunk a városban. Sok kedves utazóval sikerült itt is megismerkedni, és meglátoggatuk a messze földön híres karakoli állatvásárt is.
Már összepakoltunk, a bringákon fent vannak a táskák, mikor ezeket a sorokat írom. Indulunk Kazahsztán felé, még 110km-re vagyunk a határtól. Kazahsztánban nagyjából egy hetet fogunk eltölteni. Szeretnénk megnézni a Sharyn-kanyont és a kis kitérő után megyünk a határnak.
Kínát nagyon várjuk már. Biztos sok meglepetésben lesz részünk, kapunk majd hideget, meleget. A nyelvet nem ismerjük, ők nem nagyon beszélik az angolt, vagy egyéb általunk ismert idegen nyelvet. Kulturális sokk a javából. Három hónapot tudunk az országban tölteni, a tervezett kilométer, amit szeretnénk megtenni, közelíti az ötezret. Valószínűleg tömegközlekedést is igénybe fogunk venni, hogy több időnk maradjon egy-egy érdekes vidék bejárására. A lehetőségek és energiánk függvényében igyekszünk majd tájékoztatni benneteket.
