Szerző: Balázs

Már nagyon vártam, hogy nekifoghassak ennek a bejegyzésnek. Irán az olyan, hogy ha nem lenne, ki kéne találni. De ilyet nem lehet kitalálni, úgyhogy jó, hogy mégis van. Ilyen sokszínű és ellentétektől feszülő országot még sosem láttam.

Ahogy beléptünk Iránba, mintha visszarepültünk volna az időben. Kockás inges, pantallós, hátrafésült hajú férfiak, motorral, vagy ősrégi kocsikkal. Kicsit mintha a 60-as évek Amerikájában járnánk, de mégsem, mert a díszlet tagadhatatlanul keleti. És az arcok is eltérnek a megszokottól, sötétebb bőr, fekete haj, és persze minden nő kendőt (hidjab) visel. Mint ahogy minden férfin hosszúnadrág van, kánikula ide vagy oda. Irán a kultúrák olvasztótégelye. Perzsa örökség arabbal vastagon behintve, csipetnyi törökkel, és bármily meglepő az amerikai kultúrából is igyekszik nyúlni elemeket.
Iránban nincsen szabadság. Sokan el sem tudjuk képzelni, milyen lehet az? Amikor mindent a vallás és vele a politika irányít. Vallásgyakorlást, szokást és erkölcsöt, karriert, gyereknevelést (az iskolában például), hogy miben mész és mehetsz ki az utcára, a szexualitást (egy romantikus esti séta a parkban könnyen végződhet a rendőrőrsön). Hogy mit ihatsz, és mit ehetsz (mert nem mindenki vallásos, még ha hivatalosan az is), és annál az egyszerű ténynél fogva, hogy iráni vagy nem könnyű utazni sem, vízumot intézni sem. A legszomorúbb az egészben pedig az, hogy nincs választásod, nincs szabad akarat. Megkérdeztük a barátainkat, hogy mennyire hatja át ez a rendszer az életüket? Mennyire tudják kizárni a mindennapokban? A válasz az volt, hogy teljesen része az életüknek. Mintha víz alá nyomnák a fejüket. Nekik valószínűleg azért is nehezebb, mert nem vallásosak, nem veszik be a sok maszlagot (ahogy nagyon sokan mások sem), sok helyen jártak már és látták milyen az, amikor hagyják élni az embereket. Nekik ez a túlélés kulcsa. Hogy külföldre utaznak pár hónapra (naná, hogy bringával), teleszívják a tüdejüket levegővel, majd újra alámerülnek. Egyszer, amikor már nagyon fulladoznak, lehet, többé nem mennek haza, elúsznak a delfinekkel. Nekik ajánljuk ezt az írást. Mina-nak és Habib-nak szeretettel.

Habib, a hátán Mina-val. Csodálatos és lenyűgöző a vidámság és pozitív energia, ami belőlük árad!

Közlekedés
Iránban gyerekként kezelik a felnőtteket is. Megmondják, mit csináljanak, mit csinálhatnak. Ez még minket is bosszantott, gondolhatjátok akkor bennük micsoda feszültség lehet. Ez legjobban a közlekedésben mutatkozik meg. Mintha abban élhetnék ki magukat, mindenki azt csinál, amit akar. A közlekedési szabályokat senki sem tartja és senki sem tartatja be. A rendőr szeme láttára követnek el olyan szabálytalanságokat, amiért máshol tuti elvennék az illető jogosítványát. Írok példákat is, mert úgy könnyebb elképzelni. Hárman, négyen, sőt van, hogy öten ülnek egy motoron. Apa vezet, előtte a tankon ül a négyéves kisfiú, anya leghátul, kezében egy karon ülő csecsemővel. Anya és apa között pedig a 7 éves nagylány, ő ügyes, őt már nem kell fogni. Vagy teli pirosban elindulnak, mert hát épp nem jön senki. Forgalommal szemben mennek, mert úgy rövidebb. Egyáltalán nem indexelnek. Egy sávban legalább két autó fér el, rutinosabb sofőrök megoldják hárommal is. Számunkra olyan káosz volt a közlekedésben, hogy az valami elképzelhetetlen. De nekik ez valahogy működik, mert nagyon kevés koccanást láttunk.
Annak ellenére, hogy első ránézésre felér egy öngyilkossággal bemerészkedni egy körforgalomba, meg kell, hogy mondjam kellemesen pozitívan csalódtunk. Sokkal előzékenyebbek, mint az oszmán kollégáik.  Lassítanak, beengednek, és nem dudálják ki az emberből a lelket is.

Emelett baromira gyorsan vezetnek, a féktávolságot nem ismerik, némelyik autó csoda, hogy szét nem esik. Iránban minden autó tulajnak van benzin kártyája. Az első 50 liter 700 toman-ba, azaz 70Ft-ba (nem írtam el) kerül, az 50 liter túllépése után pedig 100Ft literje. Képzelhetitek, mindenkinek van legalább egy autója. Az utak tele vannak 30-40 éves teherautókkal (Kobra Zoli lelkesen fotózta őket), amik okádják a füstöt. Olyan durva a légszennyezés a városok határában (Teheránban bent a városban is), hogy meg lehet fulladni. Sehol máshol nem tapasztaltunk még ilyet, még Isztambulba befelé sem, pedig aztán ott is volt forgalom. Teheránban ezt még tetézi az is, hogy egy hegy lábánál fekszik és megreked a szmog. A temérdek autó mellett legalább ugyanannyi motor is száguld az utakon. Leginkább a 125-150ccm-es Honda-k és egyéb helyi, valamint távol-keleti gyártmányok részesülnek előnyben. Sisakot, ha a motorosok felén láttunk, szerintem sokat mondok. Bocsánat, sok motorosnál volt sisak, a karján, de még inkább a motorra akasztva valahova, ha kérdik, van. Azt hallottuk évente 10.000-en hallnak meg motorbalesetben, Iránban. Hát, ezt sajnos könnyen el tudjuk képzelni.Sok motor állapota szintén életveszélyes, kitörött első/hátsó lámpák, kábelen fityegő indexek, kotyogó kerekek, sorolhatnám még.

Tükörsima út, messze-messze vidéken

Autótípusok.
Peugeot 405, 406, 206. Renault 5 koppintás, iráni autógyártás. Kia Pride, illetve ennek iráni koppintása a Saba Seipa. Van egy saját márkájuk, az Imco. Peykan, hazai, koppintás egy angol márkáról. Minden mennyiségben, színben, állapotban. Zamyad, egy platós, csak kék színben gyártott, amolyan amerikai Dodge Ram életérzés. Aki megteheti, Európából hozat be autót, de erre nagyon vastag adót kell fizetni. Aki lázadni akar, az meg amerikai autóval jár.
Kerékpárost keveset láttunk.
Az utak állapota jónak mondható, a jelzések, útbaigazító táblák latin betűkkel, illetve angolul (Reduce speed pl.) is ki vannak írva.
A benzinkutakon csak benzint lehet kapni, csoki, kávé, plüss malac csak elvétve akad.

Fullos Zamyad, tetején látható a légkondi

Táj és környezet
A természeti adottságai kiválóak. Hegyvidék, tenger, sivatag, füves dombság, lombhullató erdők, mind-mind megtalálható ebben a Magyarországnál majdnem 18x nagyobb országban. Az épületeik közül a mecsetek szépek igazán, bár nekünk a törökországiak jobban tetszettek. Valamint a szerájok is említésre méltóak. Régi épületeket nem nagyon látni, azt hallottuk, hogy itt lerombolják a régit és újat húznak fel helyette. Semmi extra, kocka házak némi dekorral. Talán csak Mashhad-ban láttunk egy szebb lakóházat, a képek között megtaláljátok. A városok (ahol mi jártunk) nem igazán szépek, a kisvárosok nem különben. Olyanok a házak mintha nem lennének befejezve. Kilógó vascsövek, be nem fejezett tetőszerkezetek, elkezdett plusz emeletek. A szemét mennyisége az utcákon nem vészes. A parkjaik kimondottan szépek és nagyon gondozottak, ivó kutakkal, wc-vel, padokkal.

Rizsföld a Kaszpi-tengertől délre

Teherán
Eszméletlenül zsúfolt, zajos, szmogtól telített város. Lakosainak száma, mint Isztambulé, csak épp negyed akkora helyre zsúfolva. A közlekedés egyszerre káosz és működő gépezet. A metrók zsúfolásig tömve, alig bírtunk ügyes bajunk dolgaink intézése alkalmával betolakodni a kocsikba. Külön metró kocsi csak nőknek, és vegyes felhasználásra (erre érdemes figyelni felszálláskor, sárga felirat jelzi a szerelvényen: Women only). És akkor jönnek az árusok. Nagy szatyrokkal járnak, a karjukról lóg le a temérdek árucikk. Árulnak minden elképzelhetőt. A teljesség igénye nélkül néhány árucikk: rágógumi, talpbetét, öngyújtó, pillanatragasztó, borotva, fogkefe, fogkrém, zseblámpa, zokni, lufi fújó szett, pörgős- világítós-idegesítő labda, orrszőr nyíró, mp3 lejátszó, gumikesztyű, power bank, tűkészlet, parfüm. Kiabálva járnak fel-alá a kocsikban, mintegy termékbemutatót tartva, kiemelve és prezentálva az adott termék kiváló minőségét (az amerikai rendőrség által is használt zsemlámpát (ez a duma) például, hogy szemléltessék törhetetlenségét, néhányszor a kapaszkodó csövekhez verik). Van aki vásárol, és van akit marhára zavarnak. Én speciel vigyorogva néztem, hogy megy az üzletelés, miért mennyit fizetnek az emberek és miként tesztelgetik az árukat. A metrójegy ára átszámítva 60ft a retúrjegy 100ft.

Az egyik legszórakoztatóbb és leggyorsabb módja a közlekedésnek (ha nem szeretjük a tömeget és az ezen átfurakodó árusokat) az „iránytaxi”. Ezek magán autósok, akik vagy ebből élnek, vagy épp tartanak valahová és szívesen elvisznek utasokat magukkal, hogy mindenkinek jobb legyen. Az út szélén ha megállunk, kisvártatva biztos, hogy ránk dudál egy lassan közelítő autó, ami kérdést jelent: Akarsz-e utazni? Ilyenkor megkérdezzük, merre megy, és ha passzol az irány, akkor már pattanhatunk is be a kocsiba. A fuvardíj nem kőbe vésett, mi sose kérdeztük meg előre mennyi lesz, figyeltük mások mennyit adnak és egy idő után már tudtuk melyik távolság kb. mennyibe kerül. 5-6 km-es út 150-200Ft-ba kerül átszámítva. Egyszer volt, hogy egy csávó le akart húzni minket és többet kért, de mondtuk neki, hogy sorry, tudjuk, mennyi az annyi és nem fizetünk többet. Elfogadta és mosolyogva köszöntünk el. Többször visszaadtak, ha sokallták a kapott összeget, és egyszer egy srác ingyen akart elvinni minket, de a felét végül elfogadta a fuvardíjnak. A bátrabbak ugyan ezt motoron is kipróbálhatják, az ár kb. a duplája, cserébe az adrenalin löket is biztos jóval több, ahogy az autósok között cikázik velünk, a kaszkadőr vénával jócskán megáldott sofőr.
Sok látnivaló nem akad a városban. Van pár piac, emlékmű, egy tv torony és egy 4000 méteres hegy, amire felvonókkal is fel lehet menni. Teherán nem szép, de mégis van benne valami elragadó. Talán a fülledt nyüzsgés teszi?

Internet, média
Le van korlátozva a sebesség és persze az elérhető tartalom is. Amit persze külföldi szerverekre való csatlakozással és egyéb programokkal kerülnek meg az állampolgárok. Nem értjük igazán a kormány vergődését.
A média is állami, és erőst filterezett. Megoldás: parabola antenna, amin jön a külföldről sugárzott iráni adás. Kendőzetlenül, politika, videó klippek, beszélgetések Iránról, irániaknak. Ha jön a rendőr és le akarja venni az antennát..., mindent meg lehet oldani (ahogy Dadan bolgár haverja mondja, "Amit nem lehet megoldani pénzzel, oldd meg sok pénzzel!"). Hát így megy ez is.

Propaganda
Az utcán még kint vannak  az iraki háborúban hősi halált halt, iráni katonák napszítta portréi. Khomeni Ajatollah les minden sarkon, árgus szemekkel figyeli, hogy minden a megszokott kerékvágásban halad-e? Van miért aggódni, mert propaganda, tiltás, ellenőrzés ide, vagy oda, bizony lassan változnak a dolgok. Földalatti klubok és éttermek fogadják a megfáradt lakosokat, szájról szájra jár a hírük, és a rendőröket pont úgy oldják meg, mintha csak a parabolaantennáról lenne szó. Ha egy marcona vallási vezető nem lenne elég, gyakran megfejelik még a jelenlegi apókával is, Khamenivel. Szeretik a falfestményeket, ezek közül a legdurvább, amit látunk: az egyenruhás katona sétál ki a tengerből (Perzsa-öböl bizonyára) és mögötte égnek az amerikai hadihajók és zuhan le egy helikopter. Én tudom, hogy az USA-nak is van vaj a füle mögött, de azért ilyen jellegű agresszív és uszító propagandát és nem láttam sehol, bár igaz, ami igaz, csak kevés helyen fordultam meg.

A hősi halott katonák portréi a város határában

Szórakozás
Disco-k, klubok nincsenek (hivatalosan), a koncerteken szolidan lehet tapsolni, a nyilvános tánc kerülendő. Kivéve az esküvőket, de ott is csak egy darabig lehet nyilvánosan mulatni, utána a szűk család hazamegy a házhoz és ott visszafogottan szórakozik. Kocsmák nyilván nincsenek, helyette házibulikat rendeznek, ott veszik magukhoz a szükséges bódító szereket. Állítólag elég tetemes droghasználóval rendelkezik az ország. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy Afganisztánnal közös határa van Iránnak.

Ízek, ételek
Iránban tudatosan esznek az emberek. Vannak úgymond hideg és meleg ételeik és ők itt nem a hőmérsékletre gondolnak, hanem arra, hogy vérnyomást serkentő, vagy nyugtató ételeket esznek-e. 

Reggelire vérnyomást serkentő, cukorban gazdag ételek kerülnek az asztalra. Kenyér, lekvár, magvak, méz, joghurt, sajt. Húst egyáltalán nem esznek reggelire. A főétkezésekhez, általában rizs a köret, ez teszi ki az étkezések legnagyobb százalékát. Rizs valami hússal, pörkölt féleséggel (khorest), zöldséggel. A rizzsel laknak jól, a hús, csak hozzá van, náluk az a köret. Mások az arányok. Krumplit, tésztát, sokkal kevesebbet esznek. Mutatja a rizs központi szerepét az is, hogy egész másként készítik el, mint odahaza szokás (külön rizsfőző készülékkel találkozhatunk a legtöbb iráni konyhában), tovább megyek, van ünnepi módon és egyszerűbb módon elkészített rizs is. Díszítik, ízesítik mindenféle fűszerrel (sáfrány pl.) és aszalt gyümölccsel is. Levest is kevesebbet esznek, mint mi magyarok, de azért megtalálható a konyhájukban. A fogásokat egyszerre tálalják fel és mindenki abból és olyan sorrendben szed, amiből akar. Nagyon sok és sokféle hüvelyesből készült ételt esznek. Az étkezés után itt is tea következik (a kávé ritka), amihez pörkölt magvakat szolgálnak fel, cukorkát, csokoládét. Természetesen az irániak is isznak alkoholt, csak kicsit bonyolultabb és drágább beszerezni, mint máshol. A dough nevű joghurt italt (nagyon hasonlít a török ayran-hoz) is este isszák, szerintük nyugtató hatása van.

Emberek
Az emberek csodálatosak Iránban! Vendégszeretőek, barátságosak, érdeklődőek, nyitottak az új dolgokra, az ismeretlenre. A harminc nap alatt, amit az országban töltöttünk egyszer kellett sátrat állítanunk. És ez nem egyedi eset, ugyan ezt olvastuk Zitánál és Árpinál is, a 360 fok bringa nászutazó párosánál. Nem kellett keresni a szállást, az emberek maguktól odajöttek és megkértek tartsunk velük az otthonukba, legyünk a vendégeik. Mert nekik ez jó, örülnek, ha vendég van a háznál, ha hívatlan, annál jobb. Hogy ez miből jön? A kultúrából-e vagy az iszlám vallásból és Mohamed prófétától-e, nem tudjuk. Az biztos, hogy ilyen gondoskodásban nem volt még részünk az utunk alatt és szerintünk már nem is lesz. Előítélet és mindenféle egyéb információ és kérdések nélkül szeretettel láttak minket. Nem kérdezték, milyen nemzetiségűek vagyunk, melyik felekezethez tartozunk, van-e munkánk, becsületesek vagyunk-e? Csak jöttek és adtak (persze aztán a beszélgetések folyamám mindenről szó esett). Nem azért volt jó, mert ingyen ehettünk és alhattunk, hanem azért, mert észreveszik az embert és zsigerből jön a gondoskodás és a figyelmesség. Legyen az két sáfrányos jégkrém, egy üveg hideg víz, egy tea, egy árnyékos placc, egy szatyor uborka, pár hideg energiaital vagy egy frissen sült kenyér. Szívesen beszélgetnek bármiről, kíváncsiak a világra, de büszkék a saját kultúrájukra is. Szerintünk nagyszerű kombináció.

Csak úgy mint ők, mi is megosztjuk, amink van (Nem, nem adtuk oda a kisfiúnak a pótguminkat, az üdítőből kínáltuk meg).

Összességében
Irán csodás ország, aki csak teheti, menjen és nézze meg. Nem drága, nem tolakodó, nem hivalkodik, és rengeteg élményben lesz része mindenkinek. Nagyon megszerettük ezt a csodaszép országot és benne a lakóit. Az, hogy kendőt meg hosszúnadrágot kell húzni, csak egy szükséges rossz. Kobra Zoli nagyon szépen megfogalmazta, hogy miként kell hozzáállni, viszonyulni ehhez. Azt mondta, ezt el kell fogadni és úgy kell tenni, ahogy a helyiek, még ha megteheti is egy külföldi, hogy rövidnadrágban grasszál. A mi szabadságunk a tükre az ő kötöttségeiknek. Ne dörgöljük ezt az orruk alá, inkább vállaljunk szolidaritást velük.

Ha tehetjük, ne hagyjuk ki:
Iránt

Képek

És plusz egy ráadás kép: 

Megőrülünk Iránért! Habibbal a Maranjab-sivatagban.