Szerző: Balázs
Kecskeméten ébredtünk 22-én, nagyjából kipihenten. Érdekes, mert szabadságon vagyunk, időnk, mint a tenger, mégis órára kell kellni, hogy időben elinduljunk, le tudjuk tekerni az aznapra vállalt kilométereket.
Nem nagyon pakoltuk szét a cuccainkat, próbáljuk a táskákban tartani, amit csak lehet. Reggelire Etelka néni "remegős tükörtojást" készített (a sárgája nem volt megsütve, lehetett mártogatni), csak még előbb kiszaladt a hátsó kertbe, hogy kiemelje a frissen tojt tojásokat a tyúkok alól. Hozzá hajában sült krumpli volt (így mondják sok felé a héjában sült krumplit), finom kenyér és tea. Nagyot jót reggeliztünk és közben azt is megtudtuk, hogyan kell elültetni a tyúkot, vagyis mikor úgy tűnik, hogy ő kotlani akar, miként kell megvizsgálni a tojásokat, hogy magos-e, lesz-e belőle kiscsirke, és mennyit kell várni az unokáknak a pelyhes kis jövevényekre?
Teljesen rácuppantunk erre a témára, megtudtunk mindent a kakasról, hogy hány tyúk kell egy baromfi "hárembe", hogy túléljék a kakas agresszív párzási közeledéseit. Nem akarunk senkit kétségek közt hagyni, 15 tyúk már "kiszolgál" egy kakast.
Nem sikerült elindulni 9 órakor, de még 10-kor sem, felpakolás, kis beállítások, majdnem 11 lett, mire sikerült kigurulni Kecskemétről. Közben többen is ránk dudáltak és integettek az autókból, meglehet az esti híradó hatására. A tegnapi szembeszélnek nyoma sem volt, inkább kicsit hátúlról fújt. Jó tempóban haladtunk dél felé, bicikliút is vezet kifelé a városból egy jó darabon, és már látsznak a földmunkák, úgy tűnik még az idén elkészülhet egy újabb hosszú szakasz Kiskunfélgyháza felé.
Mire beértünk Kiskunfélegyházára elbújt a nap és eléggé lehűlt a levegő. Petőfi Sándor társasaságában elköltöttük az ebédünket, aki néma hallgatással szemlélte, ahogy eltüntetjük a szendvicseinket és némi hókifli halmot. A benzinkutak a legjobb helyek a városokban, hogy elintézzük folyó ügyeinket, ingyenesek, és vizet is tududnk venni a csapról a kulacsainkba. A kutasok pedig kedvesen kifaggatnak merről jövünk, merre tartunk és jószerencsét/szelet kívánnak nekünk. Minden jókívánság jól jön. Ha nem is kell éppen, eltesszük tartalékba, mert voltak napok később, amikor mint látjátok majd, egy jókívánság nem is volt elég.
Kiskunfélegyháza és Kistelek között egy alak tűnt fel az út jobb oldalán, láthatósági mellényében már messziről virított. Előző este kaptunk egy emailt Ballagi Karcsitól (a Bringázz Bárhova oldal írójától), hogy bringával teker haza másnap Szegedről és fussunk össze út közben. Nem ismertük egymást előzőleg, nagyon kedves srác. Kicsit beszélgettünk, közös fotót készítettünk és minden "gyerek" kapott egy tejkaramellát Enitől.
Szegedig sima utunk volt, nosztalgikus érzés volt begurulni a városba, a kollégium, a sugárút, a központ, távolinak tűnnek a szegedi egyetemi évek. Áttekertünk a Belvárosi-hídon, a sportcsarnoknál elgurultunk egy méretesebb szurkolótábor mellett, talán kézimeccset játszott a Szeged valakivel. Szőregre este 5, fél 6 felé értünk ki, ott aludtunk egyetemi barátoknál. Már lobogott valami tűz féle és a fiúk készítették elő a tábortüzet. Andris, Bazsi és Pusi várt minket a kis Dorkával (Bazsi és Dóri kislánya), majd nemsoká megérkeztek a lányok is, Mesi és Dóri.
A marhalábszár pörkölt jól sikerült, finom bort ittunk hozzá és beszélgettünk minden féléről.
Hétfő reggel együtt reggelizett a kis kompániánk, délelőtt megszületett az első bejegyzés, válaszoltunk az üzenetekre, átválogattuk a cuccainkat. Néhány dolog kikerült a táskákból, plusz pulcsi, plusz nadrág, ami inkább csak kényelmi funkciót látott volna el, de sok helyet foglal, így könnyítettünk terhünkön. Az elektromos kütyüknek is találtunk más helyet. A hókifli elfogyott és a felszabadult műanyag dobozt befogtunk az apróságok tárolására. A hátsó lámpám is be lett kötve végre, az indulás előtt erre már nem jutott idő.
Délben begurultunk a városba, összefutottunk Petivel, egy volt néprajzos csoporttársámmal, aki hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozik. Még indulás előtt Peti felhívott, hogy ő tudna új gazdát a használt laptopunknak, amire már nincs szükségünk. Gyula az egyetemen tanul, Petiékkel dolgozik a suli mellett, maga is hátrányos helyzetű. Reméljük jól hasznát veszi majd.
Kezdtünk rendesen megéhezni, mire Peti azt ajánlotta nézzük meg a Kapcát, Alsóvároson. Az Alsóvárosi Kultúrházat, vagy ahogy mindeki ismeri, a Kapcát, szépen felújították. Hamburgert árulnak leginkább, de nem a gyorséttermi fajtát. Minden frissen készül, időbe telik, az árát is megkérik, de cserébe egy kiadós ebédet kapunk, mennyei ízekkel. Saját szósz, pirított buci, nagy omlós húspogácsa finom fűszerezéssel, paradicsom és salátalevél (külön), kacsazsírban sütött grillkrumpli és coleslaw a fogás tartalma.
Épp a kapott adagot próbáltuk eltűntetni a fatálakról, amikor befutott egy másik néprajzos egyetemi csoporttársam, Bea és egy tanárunk, Sanyi. Nem várt meglepetés volt összefutni velük, és egy jó kis beszélgetés kerekedett belőle, amit sajnos meg kellett szakítanunk, mert 3/4 4-re beszéltünk meg találkozót a Kárász utcában egy újságíróval a Délmagyartól. Az interjú háromnegyed órát tartott, kedves volt Ági és férje, aki elkísérte, mert kiváncsi volt ránk. A rohanásnak még nem volt vége, mert Szőregre fél 6-ra jött a fotós, hogy néhány képet kíszítsen velünk az újság számára a felmálházott bringákkal. Bea és Hajni elkísértek minket, tekerés közben tudtunk egy kicsit még beszélgeti.
Az este bevásárlással, beszélgetéssel és pakolással telt. Jó volt egy kicsit megpihenni a barátoknál, osztoztak velünk az indulás izgalmában és mindenek előtt a viszontlátás örömében.
