Szerző: Balázs

Amikor az utolsó hetet terveztük, úgy gondoltuk, akkorra már mindennel kész leszünk. Amúgy is ott volt a pár hét szabi az indulás előtt. Péntekre lazítást, Margit-szigetelést, egy filmet otthon vagy egy jó mozit terveztünk. Gondolhatjátok ebből mi valósult meg!! Jó a tipp: semmi! A hét iszonyat zsúfolt volt, ezernyi elintéznivalóval, bevásárlás, hiányzó felszerelés és alkatrészek beszerzése, bringákon való pepecselés az apró beállításokkal. Az üzbég vízumért is el kellett utaznunk szerdán. Az konzulástust célirányosan vettük célba, bár Balázs még sosem járt Bécsben, városnézésre nem volt időnk, igazi rapid randi volt a kis osztrák kiruccanásunk.
A csütörtök a családé volt: anyukákkal, apukákkal, nagynénikkel, uncsitesókkal töltöttük a napot. Eljött a péntek. Haditervet készítettünk. Pontról pontra haladtunk és minden a terv szerint ment, beszereztünk mindent, ami kellett, és pakoltunk. Egyrészt a bringás táskáinkba, másrészt a még bennmaradt dolgainkat is össze kellett pakolni, hogy szombaton Enikő szülei ki tudják azokat rámolni az albérletből.
A rohanást leszámítva csodás hét volt, sok kis apró meglepetéssel.
Pénteken éjjel háromnegyed egyig pakoltunk. Akkor dőltünk le aludni egy kicsit, de 5:30-kor már csörgött is az óra. 7:45-re ígértük az RTL Klub híradónak, hogy ott leszünk a téren. Egész jól is haladtunk addig a pontig, amíg nem kellett felrakni a bringákra. Szégyelve, de be kell valljuk, soha nem pakoltunk még föl minden tervezett cuccot a bringákra. Gyors logisztika az udvaron, fent van minden, mehetünk! Elindultunk, imbolyogva a nagy súly alatt. A nullás kőnél a Clark Ádám téren már kint voltak jó páran. Letámasztottuk a bringákat és elkezdtünk mindenkit puszilni, megölelni. Mire a végére értünk, új emberek érkeztek és csak jöttek, csak jöttek. És voltak, akik a Skype-on üvöltve vagy telefonon búcsúztak el tőlünk.

Volt ölelkezés, mazinga (energiát adó üdvrivalgás, a'la Bátor Tábor), közös fotózkodás, interjúadás, sok-sok kedves mosoly, meglepetés.
Fél 10-kor végül nagy nehezen elindultunk. Be kell, hogy valljuk, nem volt könnyű az elválás.
A városban még kísértek minket páran egy darabon, de aztán Soroksártól egyedül maradtunk, innen már csak ketten tekertünk tovább. Szép idő volt, a tavasz első napján, kegyes volt hozzánk az időjárás. Sajnos végig szembe  fújt a szél, de azért sikerül jó tempót menni.
Menet közben a beszélgetés témája az elindulás volt, az azt megelőző napok történései, megbeszéltük ki mindenki jött ki elbúcsúzni tőlünk. Hihetetlen ez az egész, hogy majd egy év munkája végül kézzel foghatóvá vált, itt ülünk a bringákon és pedálozunk az ötösön Kecskemét felé. Délben Dabason bedobtunk egy-egy péksütit, elbeszélgettünk egy helyi lakossal, és gurultunk is tovább. Délután Kecskemét előtt aztán nagy meglepetésben volt részünk. Már-már beértünk a városba, az elkerülőút építésénél egy sávra szűkült a két sáv. Jó érzés mikor nem százzal, fél méterre mellettünk húznak el, szeretjük az előzékeny autósokat, akik türelmesek, és lelassítanak mögöttünk, ha szemből jönnek és nem tudnak előzni. Így történt ez akkor is, egy lassító autót hallottunk magunk mögött, Enikő tekert hátul, én előtte. Aztán ahogy lassan előzött minket az autó egy hölgy hajolt ki és kérdezte nagyon izgatottan: "Enikő és Balázs?! Most hallottunk benneteket a Lánchíd Rádióban! Nagyon drukkolunk, ügyesek legyetek!"

Este megérkeztünk a szállásra Etelka néni és Tünde (Enikő volt kolléganőjének családja) várt minket. Lepakoltunk, átöltöztünk, felhívtuk a szüleinket, hogy minden oké, leértünk szerencsésen Kecskemétre. A vacsora isteni finom volt, zöldséglevest kaptunk zsemlegombóccal, rakott krumplit, és lezárásként túrófánkot házilekvárral. Volt huzatunk, na! Vacsora közben beszélgettünk a háziakkal, és a híradóban megnéztük az indulásunkat kívülről is.
Éreztük, hogy egyre nehezebb nyitva tartani a szemünket, már nagyon vágytuk a pihenésre.
Még megnéztünk pár üzenetet, jókívánságokat olvastunk ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt, egy gyors zuhany és álomba merültünk.
Az életünk egy új fejezete kezdődött el ezzel a nappal. Már majd egy éve készültünk rá, de az út maga csak ma kezdődött. Hihetetlen szeretet vett körül minket az indulásunk reggelén, köszönjük nektek!