Szerző: Balázs

Penang szigete a hajó keltette hullámokon sodródott egyre messzebb tőlünk, végleg búcsút intettünk neki. Miután kikötött a komp és lerámoltunk a bringákat, néztünk egy térképet, hogy melyik utat kövessük dél felé, a messzi-messzi Szingapúr irányába. Kicsit elkeveredetünk, de minden elveszésben az a jó, hogy az ember véletlenül keveredik olyan helyekre, amit amúgy sosem látna. Esetünkben ez általában jól szokott elsülni, bár ez valószínűleg többek között szerencse és felfogás kérdése. Így találtunk rá egy kis indiai, hindu templomra és ha már ott voltunk, gondoltunk megnézzük belülről is az oromzatán színes istenségek szobraival díszített épületet. Odabent kellemes indiai zene és vajmécsesek illata fogadott minket. Olyan harmónia és nyugalom vett körül (és ez nem az a nyugalom, amit sokszor a csenddel azonosítunk a templomokban), hogy azt éreztem minden gond elszáll a vállaimról és könnyű a testem, lelkem. Pár mondatban szeretném leírni nektek a templomot belülről.
Színes oszlopok tartják a templom tetejét és körben fent, a tető alatt ember- és állatalakok ülnek számunkra érthetetlen csoportosulásban. A színekkel nem bánnak visszafogottan, de mégsem úgy hat, mint egy arannyal túlfestett templom látványa, és bár nem jártunk Indiában (még), csak indiai városrészekben, de az ott eltöltött pár óra már magyarázatot adott a színességre. Szerintem az indiaiak imádják a színeket, a ruháikon, az ételeikben és a templomaikban egyaránt. Megismerkedtünk egy harminc év körüli pappal, aki mesélt egy kicsit arról, hogy Indiában él a családja, ő dolgozni jött Malajziába, ott szolgál a templomban. A pénzből a családját segíti, és nem tudja még, hogy visszamegy-e Indiába. Mesélt egy kicsit a hindu vallásról és erről a templomról is. Megáldott minket és megengedte, hogy készítsek róla egy portrét.

Kedves és közvetlen.

A templomban körben kisebb-nagyobb "szekrények" vannak, ahol hindu istenek szobrait helyezték el. A nyakukban virágfüzér, előttük vajmécses ég, pénzadományok és füstölők otthagyva a tálcán. Minden templomot rendelnek valamelyik istenhez. Ez a templom Ganésa, az elefántfejű isten oltalma alatt áll, aki a vállalkozások isteneként elhárít minden akadályt egy induló üzlet, utazás, próbálkozás elől, mivel a Kezdetek és az Akadályok Urának tartják (forrás: wikipedia).
A templom közepén egy, csupán egy irányból nyitott szoba van, ahova csak a papok mehetek be. Ahogy láttuk, ott kezdik az áldást egy mécsessel, az istenség szobra előtt, majd a lángot kihozzák és az embereket is azzal áldják meg. Minden isten más erővel rendelkezik, másért imádkoznak hozzá a hívők. Aki biztosra akar menni, a végén még annál az isten szobornál is imádkozik, aki a "mindenes" a jolly joker, ő mindenre hatással van. A vallásos hinduk napi "teendői" között szerepel, hogy imádkozni mennek a templomukba, sokszor este, munka után hazafelé is.

Megáldva.

A templomlátogatás után, immár a jó úton folytattuk tovább az utunkat kifelé a városból. Ahogy haladtunk délre, a táj vajmi keveset változott. Hogy őszinték legyünk, Malajzia nyugati partja nem sok látnivalót, csodát tartogat. A kis falvakat szerettük, ott egy picit kiszakadtunk a modern, rohanó, malajziai főutak zsongásából. A legtöbb főút nagyon forgalmas a nyugati országrészben, ami a legfejlettebb régiója az országnak. Rengeteg az autó, kamion, amelyek közül sok már régi és megbízhatatlan műszaki állapotban van. Ehhez jön hozzá, hogy a sofőrök túlhajszoltak, fáradtak és azt hallottuk sok a baleset, sajnos a kerékpárosokat érintő is. Az egyik kisvároson amin keresztültekertünk, ennek sajnos félig-meddig szemtanúi is lettünk. A baleset nem sokkal előttünk történhetett, mert a mentők még nem értek ki a helyszínre. Mindenki, köztük mi is tudtuk, hogy már nem nagyon lesz mit csinálniuk. A férfi a betonon feküdt, egy teherautó mellett, aminek a lökhárítójába hátulról, valószínűleg nagy sebességgel belerohant. A test le volt takarva egy pléddel, rövidnadrágos barna lába és az egyik keze kilógott a takaró alól. A sötét tócsa, lassan terjeszkedve, vörösre színezte a betont. Az arcát hál' Isten nem láttuk, így is elég megrázó volt, pedig nem álltunk meg bámészkodni, ahogy sok helyi tette, hanem tekertünk tovább. Csak azt reméljük, hogy nem szenvedett sokat és jó helyre kerül a lelke. Ázsiában a balesetek mindennaposak. Nagyon sok a motorbaleset, a sofőrök sokszor nem viselnek sisakot, vagy ha igen, azok semmilyen sztenderdnek nem felelnek meg, ennyi erőből egy félbevágott görögdinnyét is a fejükre köthetnének spárgával, takarni az is takar, és sisak formája van, amíg ütés nem éri. Motoron hordják-viszik a kisgyereket is, rajtuk legtöbbször semmilyen sisak nincs, rossz belegondolni mi történhet velük egy balesetben. A kánikula miatt mindenki flip-flop papucsban, pólóban és rövidgatyában ül motorra, ezt mondjuk meg tudom érteni. Egy bőrszerkó ott felér az öngyilkossággal, garantált benne az öngyulladás!

Még Penang szigetén eldöntöttük Enivel, hogy nem megyünk el a Maláj dzsungelbe, mert az elég sok plusz kilométert és költséget jelentene. Rendes túracuccunk sem volt már, és ott a helyszínen a vendégházban enni, inni, aludni, az biza drága mulatság. De lehet, hogy már a fáradtság mondata velünk ezt és kerestük az okokat, hogy miért ne menjünk? Mert hát be kell valljuk, hogy elfáradtunk, addigra. A világutazás jó dolog, de ebben is el lehet fáradni, és akkor ez is nyűggé tud válni, és bizony belefásulhat az ember. Nem volt nagy a baj odabent, de már akadtak jelei, hogy egy időre meg kéne állni pihenni, feltöltődni. Tudtuk, hogy nemsoká itt a hazaút és ez is nagyban meghatározta a napjainkat. Azt a tanácsot kaptunk, hogy élvezzünk ki minden napot, aminek mi igyekeztünk is eleget tenni, de tudtuk, hogy hamarosan újra utazni szeretnénk, ezért nem szórhatjuk el a pénzünk. A dzsungeltúra pedig most túl sokba került volna. És azt is tudtuk, hogy ez nem egy soha vissza nem térő alkalom. Ez csak rajtunk múlik. Egy kisebb költségű pihenést azonban be tudtunk vállalni, egy pár napot egy kis szigeten, Pangkor szigetén. Úgyis nagyon megszerettük a snorkelezést, amire Phuket óta nem nyílt alkalom, na majd a szigeten, amit Malajzia legjobb sznorkelező helyei közt tartanak számon a nyugati parton. Ez kell nekünk! Homok, tenger, nyugalom és színes halak.
Útközben az első indiai éjszakában is részünk lehetett. Aznap már elég sokat tekertünk és bár még csak 5 óra körül járhatott az idő, úgy döntöttünk megajándékozzunk magunkat egy rövidebb nappal. Az út túloldalán megpillantottunk egy indiai templomot, és mellette egy garázs szerű féltetőt. Begurultunk és megkérdeztük, hogy aludhatnánk-e ott? Kedvesen jött a válasz, persze, semmi akadálya. Felállítottunk a szokásos sátorbelsőt és berendeztük az éjszakai alvóhelyet a nélkülözhetetlen kellékekkel. Úgy mint, Eninek szemüveg, kontaktlencse tartó és folyadék, fejlámpák, naplók, matracok, hálózsákbélések, fotótáska, laptop.

Hindu templom. (Mi a bal oldali tető alatt aludtunk.) 

Épp végeztünk, amikor láttuk, hogy a két hölgy elkezdi felmosni a templomot. Összenéztünk Enivel és odasétáltunk a két hölgyhöz, hogy szeretnénk segíteni takarítani. Ők mosolyogva, minden szabadkozás nélkül adtak két felmosó fát és immár négyesben, az indiai zene ritmusára mostuk fel a napfényben úszó templomot. Felszabadító érzés volt, már csak azért is, mert ilyen munkában már nagyon rég nem volt részünk. Este megleptek minket egy kis vacsorával. Dahl, rizs, currys csirke és a paprikás krumplihoz hasonló ételt kaptunk. Olyan finom volt, hogy nem tudtunk neki ellenállni, bár nem nagyon voltunk éhesek.

Másnap az egy órás komppal már Pangkor felé ringatóztunk. Pangkor szigete, vagy ahogy a helyiek hívják Pulau Pangkor mindössze 18 km2 területű és helyiek kedvelt nyaralóhelye, ami minden hétvégén, de még inkább az iskolai szünetekben megtelik malajziaiakkal, akik között elvétve eltévedt külföldiek kószálnak. Szerencsére az árak is helyi pénztárcához vannak mérve és nem szálltak még el.
A szigeten mindössze 2 út van, egy körben és egy, ami az alsó részén szeli át. Mi is ezen mentünk, a nyugati part rejti ugyanis a legjobb sznorkelező helyeket. Mi így olvastuk. 6km tekerés és néhány vertikális fal megmászása után elértük a helyet, amit kerestünk, azt a partszakaszt amelynek közelében a Korall-sziget található és hozzá a már agyonmagasztalt merülő hely. Egy gyors (1 órás) szállás feltérképezés után kiválasztottuk az elsőként megkérdezett helyet. Egy kis ikerbungaló felét vettük ki, először három éjszakára, amit később ötre módosítottunk. Egy szoba, légkondival és ventillátorral, és egy fürdő, a ház előtt kis terasz. Ennél többre nem is vágytunk. Udvarias és kedves személyzet, tisztaság, korrekt ár. A következő napok pihenéssel, bejegyzés írással, sétálással, fürdéssel, madárnézéssel teltek (a szigeten sok szarvcsőrű madár él, amiket délután hatkor etet egy helyi bácsi és részt lehet venni benne) . A hely, ahol voltunk tulajdonképpen néhány utcából álló falucska. A "fő" utca a tenger mellett ruha és ajándék árusító fakunyhókkal volt tele, a másik oldalon pedig kisboltok és éttermek sorakoztak egymás mellett. Talán 500 m hosszú lehetett ez a parti sétány. 

Így néz ki a sétány, egy hétköznap. 

A víz sajnos közel sem volt olyan tiszta, mint vártuk, ahogy beharangozták. A Malaka-szoros, mely Malajziát elválasztja Szumátrától hajóforgalommal erősen terhelt, ezért a víz zavaros, szennyezett és a közelébe sem ér annak, mint amit mondjuk Phuketen tapasztaltunk. A parton pedig makákók randalíroznak és lopkodják a cuccokat, ezért azt kell, hogy mondjam, Pangkor nem épp a strandolók paradicsoma. 

Kihoztuk belőle a maximumot.

Egyik nap tettünk egy kísérletet és béreltünk egy kétszemélyes kajakot, amivel megnéztük a Korall-szigetet is, a híres sznorkelező helyet. A helyzet ott sem volt sokkal jobb, az amúgy sem tiszta vizet még jobban felkavarta az embertömeg, aki a kijelölt kb. 50 nm-es helyen próbálta megfigyelni a tenger élővilágát, és közben nem orrba rúgni a leggyakoribb élőlényt a vízben, a többi embert. Egyrészt csalódottak voltunk, más részről hálásak, hogy nem fizettünk be "super" snorkel túrára, ahol előbb mi szomorodtunk volna el, aztán meg a program szervezője, amikor visszakérjük a pénzünk a semmiért. Otthagytuk a mentőmellényektől rikító vizet és inkább kajakozni mentünk. Eleveztünk a szembelévő, nagyobb szigethez, ahol újra próbálkoztunk a merüléssel. Nem sokkal, de itt már jobb volt a helyzet, lassan kezdtük elengedni az igényünket, hogy színes élőlényeket lássunk a víz alatt. Ekkor született az a klasszikusnak nem nevezhető, trópusi folklórral foglalkozó videónk, amit sokan megnéztetek, máig sem tudjuk miért. 
Láttunk viszont egy hatalmas halászsast, ami gyönyörű volt. Megkerültük a Korall-szigetet és Pangkor egy, gyalog nehezen megközelíthető öblében kötöttünk ki. Kagylót gyűjtöttünk, én újra szemüvegért és pipáért nyúltam ("Sosem adom fel!" jeligével), Eni a parton olvasott és kagylókat fényképezett. Ebéd gyanánt elköltöttük a szerény, de ízletes lekváros szendvicseinket és feküdtünk még egy kicsit a parton. Délután visszavittük a kajakot és este a kedvenc kis családi helyünkön ettünk, a "Hetes számúban" (No. 7). Nagyon finoman főztek és még bringás mércével is rendes adagot attak, másféllel-kettővel jól laktunk. Ide minden este elmentünk. Ebédre vagy hideget vagy instant tésztát ettünk, így jutott pénz a vacsorára. Mellé mindig jeges teát ittunk, már kívülről tudták. Jókat beszélgettünk, miközben néztük, ahogy a nap fejest ugrik a tengerbe.

Kedvencünk, a Hetes Számú Kifőzde stábja. A bácsi és a néni főztek, a fiú kiszolgált.

A szállásunk tulajdonosa és üzemeltetője egy kínai lány. Nagyon megkedveltük és jókat beszélgettünk. Kiderült, hogy 5 nyelven beszél. 3 dialektust beszél a Kínaiból, ami nyugodtan tekinthető 3 nyelvnek, mert annyira különbözik. Ehhez még malájt és angolt. A szomszédunkban pedig néhány éjszakára egy kedves idősebb angol pár költözött. A férfival Paullal jót beszélgettünk és még egy Pdf formátumú ukulele dal és akkordgyűjteménnyel is gazdagodtam. Nagy India rajongók összesen már több, mint másfél évet töltöttek ott, ezen az útjukon is közbeiktatták. Velük később Szingapúrban futottunk össze a Botanikus Kert orchidea részén. Nagyon megörültünk egymásnak, de itt még nem tartunk sem térben, sem időben. Írom ezt egy harmadik térből és időből. Tiszta tudathasadás, na de térjünk vissza Pangkorra.

Így telt, malajziai és egyben utazásunk utolsó, pusztán (nem számítva a blogolást) pihenéssel töltött hete. Innentől már meg voltak számlálva a napjaink, és pontos ütemtervet készített Eni, hogy miként osszuk be a legokosabban az időnket. A menetrend ugyan az volt visszafelé is, dombokon át vissza a kikötőbe, kompra fel és irány tovább délnek, hiszen Kuala Lumpur csupán néhány napra vibrált tőlünk, és Aede már nagyon várt minket. Róla még nem meséltünk? Pedig de! Na jó, hogy ne kelljen találgatni, itt olvashattatok már róla.
Az újratalálkozásról viszont már a következő bejegyzésben lesz szó.

Pangkorról az egyik naplemente.