Szerző: Eni
Nem szoktuk a Valentin-napot ünnepelni, az idei mégis emlékezetes volt számunkra. Február 14-én tekertünk ugyanis át Malajziába, utunk tizenharmadik országába.
A határátkelőtől nem messze feltűnt az a hegy, amiről Stuart és Claire meséltek... Mesés kaptató várt ránk: 3 kilométeren 200 méter szintet kellett másznunk. Ilyenkor aztán van idő gondolkodni. Kedvcsinálóként a nyúl és a teknősbéka versenyéről szóló mesét vizualizáltam magam elé. Szépen lassan csak feljutok a tetejére- gondoltam. Aztán megszólalt a gyomrom: Mikor állunk meg? Mit fogunk enni? Hova tettem a kekszet? Vajon maradt még az epresből?
Csendes, bár mélyen szántónak nem nevezhető elmélkedésemet egy-két mellettem elsuhanó bringás zavarta meg. Kiderült, hogy ez a hegy – a közelben az egyetlen,- a bringás versenyzők egyik kedvelt edzőterepe. Míg felkaptattam többször szembetalálkoztam ugyanazokkal a biciklisekkel, akik elismerően mosolyogtak a teknős-tempómon. A srácok ugyanis feltekernek a hegyre, majd legurulnak, újra feltekertek, és újra legurulnak… Az edzés alkalmával többször is megtették a köröket.
Eddig tartott a teknős-tempó, innen nyúl-üzemmódra váltottam!
A jól megérdemelt gurulás után szépen kisimult a táj, és ez így is maradt a nyugati parton. Egyszer-egyszer kellett csak néhány, domb méretű hídra felmászni, de ezek csak később jöttek. Megütött bennünket a meleg, és az érezhetően magasabb páratartalom.
Penangra igyekeztünk, ahol Nóri már várt ránk. A velünk készült Origo-cikk kapcsán talált ránk ez a Malajziában élő magyar lány, és szeretett volna velünk találkozni. Elhatároztuk, hogy meglátogatjuk!
Háromnapi tekerés várt még ránk, és iszonyat küzdelem a hőséggel… Az estéket itt is próbáltuk a legköltséghatékonyabb módszerrel megoldani: vagyis sátraztunk. Laoszban, Kambodzsában és Thaiföldön is teljesen bevett szokás, hogy a „vándor” ember buddhista kolostorokban húzza meg magát éjszakára. Ezekben az országokban többször találkoztunk vándor árusokkal, amikor a kolostorok udvarán, vagy az étkezőben éjszakáztunk. Malajzia azonban muszlim ország. Később persze rájöttünk, hogy ez nem annyira fekete-fehér, mint gondoltuk, de bizony az első néhány napon bajban voltunk. Erről is mesélünk majd!
Míg Penangra értünk volt szerencsénk egy kevésbé romantikus rendőrőrsön, és egy klinika udvarán épített szaletli alatt álomra hajtani a fejünket. A fürdést ímmel-ámmal tudtuk csak megoldani, a sátorban pedig főttünk a saját levünkben. Éjszaka rendkívüli forróság volt. Olyan érzés volt, mintha minden ontaná magából a meleget. Persze a zárt cellás matracaink sem segítettek, de semmi máson nem tudtunk aludni. Alulról, felülről áradt a forróság, a levegő pedig meg sem moccant. A sátor belső részét fel kellett állítanunk, ugyanis tartottunk az állandó szúnyog inváziótól. Úgy tűnt, hogy a vérszívókat sem a riasztó spray, sem a szúnyogriasztó-spirál nem tántorította el. Maradt a sátorbelső… A hajnali páralecsapódás miatt az átmeneti menedékünket mindig tető alatt kellett felállítani, máskülönben csurom víz lett volna a sátor külseje. Ilyen magas páratartalomban pedig semmi sem száradt meg. Este a dunsztos forróságban sokszor órákig csak fetrengeni tudtunk (ahelyett, hogy édesdeden aludtunk volna). Megfigyeltem, hogy körülbelül hajnal 2 órakor kezd „hűlni” a levegő. Innentől reggel 6-ig szinte zavartalan volt a pihi. Aztán jött a reggel, és ismét forróság lett. Ilyenkor buktára püffedt szemekkel, és meglehetősen nyúzottan másztunk elő. És ekkor indult csak az igazi rock and roll!
Szaletli a kórház mellett. Ahol igazán forróak az éjszakák :-)
A Penang felé vezető út egy részét a tengerparton tettük meg, ami a várakozásainkkal ellentétben nem volt túl felemelő látvány. Sok volt a szemét, az utak szélén eldobált műanyagflakonok, nejlon szatyrok, műanyag poharak hevertek mindenütt.
Majdnem minden nap esett az eső. Ez többé-kevésbé kiszámítható volt, ugyanis mindig délután három és öt óra között kezdett el pötyögni, majd zuhogni az égi áldás. Mi erre a körülbelül fél órára terveztük mindig a pihenőket. Az eső után általában egy pár fokkal „hűvösebb” lett, de sajnos ez nem tartott sokáig. Ahogyan a Nap előbújt a felhők mögül, ismét felkúszott a hőmérséklet, és a lehullott csapadék párologni kezdett. Vastag párába burkolózott minden.
A harmadik, Malajziában töltött napunkon megérkeztünk Butterworth városába, ahonnan átkeltünk Penang-szigetére, George Townba.
Múlt és jövő, George Town.
Első utunk Nórihoz vezetett. A magyar lány két lakótársával, egy iráni lánnyal és egy törökországi kurd fiúval bérel egy kényelmes lakást a sziget déli részén. Vártuk a találkozást mindegyikőjükkel, ugyanis mind a kurdokkal, mind az iráni emberekkel csupa szép emlékeink voltak.
A Sunny Ville lakóival. (középen Nóri, mellette Ava, és Sefat)
Nóri külön szobába vezetett minket, ahol kényelmesen elfértünk, és még légkondink is volt! Nagyon jókat aludtunk, hosszú napok óta először.
Miután rendeztük a sorainkat, bringával körüljártuk George Townt. Az egész város egy eddig még sosem látott egyvelegnek tűnt. Maláj, kínai, indiai és nyugati kultúra és építészet keveredik itt, valami egészen érdekes és titokzatos hangulatot kölcsönözve a városnak. A China Town (kínai városrész) és a Little India (indiai városrész) utcáit bebarangolva olyan érzésünk támadt, mintha visszamentünk volna az időben. A XIX. századi, nyugati stílusban épített házak a gyarmati időket idézték. Nagyon élveztük a színeket, az illatokat, az innen-onnan kiszűrődő zenét, kíváncsian lestünk be egy-egy ház kapuján, beszippantottuk a kis kifőzdékből kiáramló, fűszeres ételek illatát.
A kínai újév alkalmával a templomokat feldíszitik,
és mindenféle fajtájú és méretű füstölőt gyújtanak a hívek.
Meglátogattuk a Penang State Museumot, ami remekül összefoglalta a sziget történelmét. A kiállítás időrendben követi Penang szigetének, és George Townnak gazdasági és kulturális fejlődését. A mai múzeum épülete annak idején ingyenes, állami iskola volt. Ma a termekben egy-egy tematizált kiállítás található. Rögtön az elsőben találkozhatunk Penang lakóival. Hogy kik is voltak ők? Malájok, kínaiak, indiaiak, japánok, thaiok, burmaiak, jávaiak, buginézek, ceyloniak, arabok, európaiak, és természetesen e népek keverékei. A maláj és angol leírások mellett egy-egy arcképet is kiállítottak. Milyen színes ez a világ!
Korabeli utazókofferek a Penang State Museumban. Vajon honnan érkezett a gazdájuk?
A többi szobában egy-egy népcsoportot mutattak be. Végigvették a szokásokat, ünnepeket, jellegzetes viseleteket. Egy-egy helyiségben még bútorokat, és kézzel készült, ruhákat, ékszereket, papucsokat, cipőket is kiállítottak.
Az egyik személyes kedvencem a kínai szoba volt, ahol a teljes kínai esküvői szertartás menetét ismertették. Fotókkal kiegészítve, részletesen elmagyarázta a leírás, hogy a hagyományos kínai esküvő 12 napig tartott. Minden napnak megvolt a maga feladata. Természetesen naponta változott a haj- és ruhaviselet is. Nagyon érdekes volt!
A Kínai szoba teljes pompájában. Minden bútornak jelentőssége volt a házban.
Aztán persze láttuk az úgy nevezett „ópium-ágyakat” is, melyeken fekve pöfékelték az anno teljesen legális szert.
Egy apró vitrinbe láttunk egy kis cipőt. A látszat ellenére ez n nem babáknak készült. A leírás alapján egy Penangon élő kínai lány varrta az 1920-as években. A lábbelit saját magának készítette. Abban az időben a nők lábát már gyerekkoruk óta elkötötték, így is kellett járniuk. A női lépések így apróvá, puhává és elegánssá váltak, a férfiak igen nagy megelégedésére. A cipőcske gyakorlatilag csak a lábujjakat tartotta, a talpat és a bokát általában fehér színű fásli szerű ruhába kötötték. Aki ilyen cipőt hordott, azt „lótuszvirág lábúnak” hívták.
Indiai éthordó. Nem csak "C" menüig.
A múzeum emeletén Penang történelmi eseményeit mutatta be a kiállítás. Nagy hangsúlyt kapott a brit Captain Francis Light a Brit Kelet-indiai Társaság valamint Penang kereskedelmi fontossága.
A II. világháborúban a sziget japán megszállás alá került, ekkor itt is véget értek a „boldog békeévek”. A háború után az élet lassanként itt is visszazökkent a régi kerékvágásba.
Nagyon jó volt látni, és talán a múzeum látogatása után jobban megértettük, hogyan lehetséges az, hogy ennyiféle nép a maga saját szokásaival, hiedelemvilágával, vallásával képes egymást elfogadva és tisztelve, békében együtt élni.
Penang másik látványossága a Kek Lok Si. Ez a kínai templom több melléképületből és két pagodából áll. Az épületek között gyönyörűen gondozott virágoskertek, szökőkutak, és ilyen-olyan szuveníreket árusító üzletek sorakoztak. Több, mint két órát barangoltunk a Kek Lok Si-ban, gyönyörködtünk a kilátásban, a templomban, és még az egyik pagoda tetejére is fellépcsőztünk.
A Kek Lok Si templom
Valahogy úgy éreztük, hogy Penangon még jó hosszú időt el tudnánk tölteni. Rengeteg a látnivaló ezen a kultúr-mix szigeten! Az idő azonban ketyegett, és tovább kellett állnunk.
Február 21-én a reggeli forgalommal a sziget déli csücskéből felkerekeztünk George Townba, ahonnan áthajóztunk Butterworth városába.
Viszlát, Penang!
A kompról sokáig bámultuk a Penangot, és azon tűnődtünk, vajon mennyi titka lehet még ennek a kis szigetnek?
