Szerző: Eni
A kambodzsai főváros, Phnom Penh egyik legszomorúbb történelmi színhelyére vezetett utunk, miután az éjszakai buszról lekecmeregtünk.
Amikor beléptünk a Toul Sleng, ismertebb nevén az S-21 kapuján, ugyanaz az hátborzongató érzés kerített hatalmába, mint amikor az Andrássy út 60-ban, vagy amikor Auschwitzban jártam. Ott állt előttünk a Vörös Khmerek által létesített "biztonsági börtön" , ahol ártatlan emberek ezreit kínozták halálra nem is olyan régen.
Velőig megborzongtunk mindketten.
Nem szeretném a történészt játszani, csupán továbbadni és megosztani mindazt, amit a börtön-múzeumban láttunk és hallottunk. Igyekszem minden részletet hűen felidézni és elmesélni ebben az írásban. Sok helyen megrázó és felkavaró lesz, amiről írok.
Történelmi előzmények
Első sorban említést kell tennünk Pol Potról, aki párizsi tanulmányai után a kambodzsai kommunista párt szervezője lett. Illegalitásban több, mint 10 éves gerillaharcot folytatott a kambodzsai kormány ellen, majd 1975. április 17-én a Vörös Khmerek (Khmer Rouge) élén elfoglalta Phnom Penh-t. A Demokratikus Kambodzsa (más néven Demokratikus Kampuchea) megalapításával új időszámítás kezdődött. Ez lett a kambodzsai történelem 0. éve.
A Vörös Khmerek bevonulása Phnom Penhbe. (Forrás: internet)
Az emberek reményt kaptak, ünnepelve fogadták a Vörös Khmer hadsereget. Tudni illik az ú.n. "Titkos háború" Délkelet-Ázsiában nem volt titok. Vietnám mellett Laosz és Kambodzsa is belesodródott a háborúba. Teljesen érthető módon egyfajta Amerika-ellenesség bontakozott ki. Az embereknek elegük volt az elnyomásból, a szenvedésből, a háborúból. Lassan-lassan mindent áthatott ez az ellenszenv. A Vörösök "felszabadításával" új reményt kaptak a kambodzsaiak. Végre a maguk urai lehetnek, mindenféle külső elnyomás nélkül!
Az ünneplés után három órával a Vörös Khmer ( más néven Angkar, a "Szervezet") elrendelte Phnom Penh kiürítését. Az embereknek azt hazudták, hogy az amerikaiak újra bombázni fogják a fővárost, így mindenkinek el kell hagynia Phnom Penh-t. Valójában ekkor kezdődött meg a közel 4 hosszú évig tartó rémálom... Pol Pot a tökéletes kommunizmus megteremtésén "fáradozott". Célja az volt, hogy létrehozzon egy olyan osztályok nélküli társadalmat, amely kizárólag a földművelésre támaszkodik. Utópisztikus elképzelése saját népe tragédiája lett.
Az összes várost kiürítették, az embereket a rizsföldekre vezényelték kényszermunkára; mindenkinek mennie kellett. Aki ellenállt, azonnal megölték. Nők, gyerekek, idősek, betegek sem tartoztak a kivételek közé. Az emberek csak néhány holmit vihettek magukkal, gyalog kellett eljutni egy, a Vörösök által kijelölt körzetbe. Sokan el sem érték a kitűzött végállomást, mert a fáradtságtól, szomjúságtól és a kegyetlen melegtől már útközben meghaltak. A Vörösök bezárták az iskolákat, a gyárakat és betiltották a vallásgyakorlást.
A földeken egy hektáron minimum 3 tonna rizst kellett termeszteni, így állapította meg az Angkar a kvótát. (Ez kb. háromszorosa annak a mennyiségnek, amit a virágzó Angkor idejében termeltek egy hektáron.) Az emberek gépeket nem használhattak, csak a saját erejükre támaszkodhattak a mezőgazdasági munkák és a csatornák kiépítése közben. Ezt annyira szó szerint kell érteni, hogy az eke elé is embereket fogtak be.
A városi embereknek fogalmuk sem volt a rizstermesztésről. Reggeltől estig, estétől reggelig, tűző napon napi 15-19 órákat dolgoztatták az embereket. A közös étkezések alkalmával vízben főtt rizst kaptak, naponta egyszer. Lassan-lassan elfogyott a rizstartalék, az emberek pedig éheztek. Az Angkar, aminek "annyi szeme volt, akár egy ananásznak", pedig éberen őrködött minden felett. Aki akár csak egy hullott mangót megevett, azt meg is ölhették, ugyanis az, az ember az Angkartól lopott. Akik nem haltak éhen, azok közül sokan végkimerülésben haltak meg.
A városi embereket "új" embereknek nevezték el. Ők voltak a Vörösök első számú ellenségei. Ők nem értettek a rizs termesztéshez. Orvosok, tanárok, művészek, szerzetesek, "puha kezűek" és szemüveget viselők. Őket mind eltávolították. Voltak, akiket azonnal kivégeztek, de voltak olyanok is, akiket egy-egy biztonsági intézménybe szállítottak. Ilyen volt az S-21 is. Miután az értelmiségiek nagy részét eltávolították, a hétköznapi emberek kerültek a gyanú árnyékába. A vezetők, élükön Pol Pottal egy idő után már mindenkiben a KGB vagy a CIA ügynökeit látták. Az "új" emberektől a "régi" embereken át (ők parasztok voltak), a felső Vörös vezetőkig mindenki gyanús volt.
Az épület az 1970-es évek elejétől iskolaként üzemelt, majd a Vörös Khmerek hatalomátvételét követően alakították át börtönné.
A Tuol Sleng, vagy az S-21 Biztonsági Központ és a Phnom Penh mellett található tömegsír ("Gyilkos mezők") csupán csak egy-egy példája a Kambodzsa-szerte létesített intézményeknek. A nácik stratégiájához hasonlóan itt is szisztematikus, előre kidolgozott forgatókönyv alapján zajlottak a kínzások és a kivégzések.
Ártatlan embereket hurcoltak az S-21-be, ahol hónapokig, akár évekig is kínozták őket, napjában háromszor. Sokan voltak, akik nem élték túl a kínzásokat.
A rendszerre jellemző volt a precíz dokumentáció. Vagyis az idehurcoltakról kínzás előtt és után is fénykép készült. Voltak termek, ahol több tucat embert tartottak fogva, azok a bokájuknál összeláncolva feküdtek a földön. Voltak magánzárkák. Ezeket számokkal látták el, csak úgy, mint a rabokat. A kínzások az iskola udvarán, és elkülönített épületekben zajlottak.
A Toul Slengbe érkezőknek megmutatták a börtön szabályzatát. (A fordítás forrása: internet)
| „ |
|
” |
Ezen kívül minden cellában található volt egy másik, hasonló „házirend”.
| „ |
|
Borzalmas érzés volt a falak között sétálni.
Kik voltak az S-21 dolgozói? Írni-olvasni nem tudó, távoli vidékről ideszállított kambodzsaiak voltak. Ezeket a tanulatlan szerencsétleneket könnyű volt manipulálni. A "kiképzésükön" gyakorlatilag elmagyarázták nekik, hogy a kínzás jó dolog, és segít megtudni az igazságot. Az idő elteltével sokszor megesett, hogy kínzóból kínzott lett.
A kínzás során különböző eszközöket vetettek be a Vörösök. Botütés, köröm szaggatás, lábujj törés, vízbe vagy fekáliába lógatás, elektrosokk. A nők mellbimbóját csípőfogóval levágták és különböző rovarokat tettek a sebre. A raboknak tilos volt kínzás közben ordítaniuk. Egymással sem beszélhettek.
Magánzárkák.
Mivel a Demokratikus Kampuchea területén az orvosokat is eltávolították, gyógyszer és megfelelő ellátás sem volt elérhető. A megkínzott szerencsétleneket gyakorlatilag teljes analfabéták kezelték. Az Angkar "egészségügyi személyzete" a 4 hónapos kiképzés alatt párnán gyakorolta hogyan kell injekciót beadni. Megtanulták, hogy ha cukrot, vizet és ecetet összekevernek, abból lesz a C-vitamin. A félholtra vert rabok sebeit sóval és hígítatlan alkohollal "látták el".
Az ú.n. vérátömlesztést is ezek a "nővérek" végezték. 4 zacskó vért szívtak le a rabból, majd a fal felé fordították őket, így várták meg, hogy végleg kilehelje a lelkét. A holttestet az S-21 udvarán, jelöletlenül kaparták el.
Az ú.n. Gyilkos mezők, Phnom Penh-től 15 km-re délre található jelöletlen tömegsírok. Miután az S-21 túl kicsinek bizonyult, a halálraítélteket napnyugta után teherautókon elhurcolták az üres városon keresztül erre a helyre. Ügyeltek arra, hogy minél kevesebb zajt csapjanak. A félholtra kínzott rabokat itt ütötték agyon. Baltát, karót vagy vascsövet használtak, ezzel verték szét az áldozatok fejét. Amikor a testek a mélybe zuhantak, elvágták a torkukat.
Itt található a "Csecsemők fája" is, az újszülötteket és a kisbabákat ennek a fának a törzséhez csapták a börtönőrök.
A Vörösök embertelen módon végeztek továbbá a vietnámi származásúakkal és a muszlimokkal.
A világ elfordította a fejét Kambodzsától
Talán érdemes itt megjegyezni azt, hogy az 1960-as évektől kibontakozó hippi mozgalom egyre inkább pacifista jelleget öltött. Az európai diáklázadásokat, sztrájkokat és az amerikai fiatalok tüntetéseit a háború-ellenesség eszméje kapcsolta össze. A nyugati, balliberális fiatalok körében népszerűvé váltak a maoista eszmék és Che Guevara.
Pol Pot rémuralma alatt csak a Svéd-Kambodzsai Baráti Társaság maroknyi újságíró csapata kapott engedélyt a Vörös Khmerek országába. A két hetes látogatás előre megtervezett színjáték volt. A nyugati fiataloknak megmutattak gyárakat, rizsföldeket, kommunákat, ahol természetesen minden a legnagyobb rendben volt. Gunnar Bergström svéd újságíró és társai ontották magunkból a pol poti rendszert dicsérő cikkeket hazatérve Nyugat-Európába. Írásaikban viccelődtek azokkal a kambodzsai menekültekkel, akiknek sikerült Thaiföldre vagy Vietnámba szökniük, és akik rémuralomról, tömeggyilkosságokról és falak nélküli börtönről beszéltek.
A Demokratikus Kambodzsa bukását a vietnámi kisebbség ellen indított népirtás okozta. 1978. decemberében megindultak a vietnami csapatok Kambodzsa felé. A megszálló csapatok 1979. január 7-én elérték Phnom Penh-t, a börtönre egy nappal később találtak rá. A börtön őrei elmenekültek, a börtönben lévő 14 rabbal helyben végeztek. Hogy a vietnámi csapatok ne hallják meg a fegyverropogást, agyonverték a rabokat.
Névtelen sírjaik a múzeum kertben találhatóak.
A svéd újságírók még ekkor is cáfolták a híreszteléseket, holott ekkor már bizonyítékok is rendelkezésre álltak a Vörös Khmerek borzalmas tetteire. Bergström még ekkor is tartotta magát ahhoz, amit látott 1978-as látogatása során.
Az S-21-et 1980-ban múzeummá nyilvánították. A kambodzsai iskolákban csak 2009 (!) óta tanulják a diákok Pol Pot rémuralmának borzalmait.
Gunnar Bergström 2008-ban visszatért Kambodzsába, és meglátogatta az S-21-et.
Csak heten élték túl a Tuol Slengben töltött éveket, közülük ketten még ma is életben vannak. Mindkettejükkel találkoztunk a múzeum kertjében. Ők annak köszönhetik életüket, hogy olyan szakképzettségük volt, amire az Angkarnak épp szüksége volt. Az egyikük jól rajzolt, a másikuk értett a gépek szereléséhez.
Bergström mélyen megrendült, és nyilvánosan bocsánatot kért a túlélőktől. Ekkor ismerte csak fel, hogy mekkora felelőssége volt az Angkar rendszerének életben tartásában és a politikai propagandában. Egész Európa elhitte a Vörös Khmerek hazugságait. Bergströmöt és csapatát "szócsőként" használták.
A Demokratikus Kambodzsa legfelsőbb vezetői a rendszer bukása után zavartalanul élhettek az ország általuk ellenőrzött területein. Pol Potot 1997-től amolyan "háziőrizetben" tartották, 1998-ban halt meg.
A 2006-ban felállított Kambodzsai Törvényszékek Rendkívüli Kamarái (ECCC) tárgyalja a bíróság elé került főbűnösök ügyét. Az S-21 parancsnokát, Kaing Guek Eavot, (Duch elvtársat) életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Khieu Szamphan (a volt államfő), Ieng Sary ( a volt külügyminiszter) és Nuon Csea ( a Vörös Khmer ideológia megalkotója) pere megkezdődött, de jogerős ítélet még nem született. ). Ieng Thirith-et (a volt szociális miniszter, a volt külügyminiszter feleségét) időskori elbutulása miatt felmentették.
A múzeum látogatása után egy kis időre leültünk a kertben. Végighallgattuk az audio ismertetőt. , és időt adtunk magunknak, hogy leüllepedjen az elmúlt három órás látogatásunk.
Hogyan történhetett meg ez a borzalom? Miért fordult el a világ Kambodzsától?
Ma is számos olyan esemény történik, melynek kapcsán csupán ilyen-olyan médiára támaszkodunk. Vajon mennyire manipuláltak ezek a hírek?
Most már mi is az Tuol Sleng történetének őrzői vagyunk, és mint azok, úgy érezzük, tovább kell adnunk mindent, amit láttunk és hallottunk az S-21 szögesdrót kerítésén belül. Továbbadjuk, hogy minél többen megismerjék a történetet.
