Szerző: Balázs

Az előző részben olvashattatok az első benyomásokról, az emberekről, furcsa és kedves szokásairól, a közlekedés rendezettségéről illetve arról, hogy milyen gördülékeny volt a kommunikáció a helyiekkel. A második részben újabb területeket veszünk górcső alá, melyek a három hónapos érintkezés alatt hatottak ránk. Ez most tényleg hosszú lesz, ezért előre is elnézést kérek, közben tarthattok szünetet, és egy teával vagy kávéval, netalántán forralt borral folytathatjátok az olvasást.

Aki Kínában jár kell, vagy netán hosszabb ideig az országban él, valószínűleg nem igen unatkozik. A meglepetés mindennapos, aminek szerintem azaz oka, hogy nagyon más kultúrkör a kínai és nekik teljesen más a normális, mint nekünk. Ezen jókat lehet nevetni, akár bosszankodni, de komolyan venni semmi értelme, hiszen, és erre már utaltunk, mi vagyunk a vendégek. Hogy is kérhetnénk számon valakin, hogy köpköd, dohányzik előttünk a sorban a gyógyszertárban, vagy a földre dobja az étteremben a lerágott csontot és a koszos szalvétát. Mert ez például mindennapos. Legyen akkor ez az első téma, amit kivesézünk, vagy inkább írom úgy, elmeséljünk a tapasztalatainkat. Nem győzzük hangoztatni, hogy tartsátok szem előtt, ez nem feltétlen általánosság, amit leírunk, ott, akkor, így történt, máshol lehet teljesen mások az emberek, de biztosan vannak hasonlóságok.

Forrás: Wikipédia

Mindennapok...
Városban
A kínai egy elég szorgalmas népnek tűnt számunkra. Dolgoznak, pénzt keresnek, próbálnak túlélni, költekeznek, ki-ki saját takaró mérete alapján. Nagyon sokan élnek kisbolt vagy étterem működtetéséből. Sokan ott laknak, ahol dolgoznak, és ezt úgy kell elképzelni, hogy az utolsó polc mögött vannak az ágy és a nagyon szerény, szegényes körülmények "eldugva". A porták változóan igényesek és tiszták. Nincs mit szépíteni, sok a koszos háztáj, talán vidéken erre nagyobb gondot fordítanak, mint a városokban, azonban ez sem evidencia. Az átlag kínai korán felkel, a gyereket elindítja iskolába, aki sokszor az utcán kis sütödékben, grill kocsiknál veszi meg a tízórait. A gyerekeknek általában egyenruhájuk van, ami legtöbbször valamilyen kék-fehér melegítő alsó-felsőből és piros (úttörő) nyakba kötött kendőből áll. A suli korán kezdődik és későn ér véget. Nagyon sokat tanulnak, elég kemény az oktatás, főleg a nagyobb városok jobb iskoláiban. Sokszor láttunk este hét körül nagy diákcsoportokat hazafelé vonulni.

A felnőttek dogoznak estig, és aztán az utcára vonulnak. Na nem felvonulást, vagy tüntetést tartanak. Kínában a városokban este megtelnek az utcák, parkok emberekkel. A gyerekek játszanak egymással, a felnőttek ülnek és beszélgetnek, vagy, és ez volt a mi kedvencünk, táncolnak. Igen, táncolnak. Egyedül vagy párban az teljesen mindegy, csak tánc legyen. Több, kisebb-nagyobb csoport gyűl össze a város különböző pontjain és előre betanult koreográfiákat táncolnak végig. Van egy "tanár" aki hozza a kis gurulós kocsit, rajta a hangfallal és lejátszóval és indulhat a tánc. Haláli nézni őket, ahogy nagy átéléssel együtt ropják. Nagyon aranyosak! Az életkor nem számít. 20-99-ig minden korosztály képviselteti magát. A fiatalok inkább külön vonulnak, ahogy mi láttuk, de diákcsoportokat is láttunk táncolni párszor. Azzal talán nem árulunk el nagy titkot, hogy a nemek aránya erősen hajlik a női fölény felé, de azért mindig látni férfiakat is a csoportban. Többször napközben is belebotlottunk táncolókba. Leálltunk nézni őket, amiből beszélgetés, majd közösen tánc lett.  (Itt találtok róla egy kis videót.)

Az összes stílus képviselteti magát, a kínai népzenétől a szinti poppig mindenki megtalálja a talpa alá valót. Az emberek szeretnek együtt lenni, időt tölteni a barátokkal, csevegni, táncolni. Lehet, hogy ez a múlt maradványa (amikor együtt kellett boldognak lenni, vagy legalább is ezt mutatni) de ma már szabadon döntenek róla és szerintünk teljesen rendben vannak.

Nagyon régi és ami napig aktív szokás (bár lehet más szót kellene használni), a szerencsejáték. Nem szégyellik, nem rejtik véka alá, sokan, napközben, nyilvánosan játsszák a kockát, mahjongot, kártyát, és még tucatnyi ismeretlen játékot. Sokaknak elég erős függősége és tetemes adóssága van e szenvedély hatására.

Kockajátékot játszó tibeti férfiak Csumálé városában.

A sport inkább a városokban jellemző. Sokan kerékpároznak, úsznak, futnak, tai chiznak és az esti táncot is ideszámítom. Ennek ellenére nem feltétlenül egészséges nemzet. Azt nem mondanánk, hogy el vannak hízva, de rengeteg műanyag vackot esznek és ahogy mi láttuk a férfiak 98%-a dohányzik. Egy átlag boltban legalább 20 fajta (valószínűleg sokkal több, mint nikotin tapaszból) kínai gyártmányú cigaretta kapható, a legolcsóbb doboz 200 a legdrágább pedig 5000 Ft átszámolva. Rengeteget dohányoznak, minden elképzelhető helyen. A nagy szupermarketekben mondjuk tilos, de az éttermekben, kisboltokban, sőt még a gyógyszertárban is kedélyesen pöfékelt a gyógyszerész bácsi. Azonban náluk ez nem csak egy káros szenvedély, de státusz szimbólum is, és az üzleti találkozások elengedhetetlen kelléke. Aki tárgyalni megy, jó minőségű cigarettát vásárol és azzal kínálja a másik felet. Érdekes. A dobozok az egyszerű fapadostól az igényesen megtervezettig terjednek, próbálva ezzel is megnyerni a célközönséget. Minden nap hatalmas összeg vándorol a cigaretta gyárak zsebébe, melyek közül a leghangzatosabb talán a Mennyei Hang Cigarettagyár, ami akár prevenciós célzattal is értelmezhető, akár.

Választék van bőven. A dobozok alján az ára van jüanban. Negyvenöttel szorozzátok.

Vidéken
Sokszor okozott gondot, hogy a vidéki területeken megfelelő sátorhelyet találjunk. Minden talpalatnyi földet megművelnek. Hiába, ennyi embert etetni kell! Vidéken mindenkinek van földje ahol valamit termeszt: kukoricát, zöldségeket saját fogyasztásra és piacra, gyümölcsöt, stb. A kertek nagyon szépek és rendezettek, látszik, hogy értenek hozzá, apáról fiúra száll a tudomány, a tradíció. Még az idősek is dolgoznak a földeken. Akit a föld tart el, és nincsenek otthon a gyerekei, vagy azok már nem a földből élnek, nincs aki megcsinálja rajtuk kívül. A falvakban lakó emberek közvetlenek és kedvesek egymással, szabadon bejárnak a másikhoz. Egy 80 éves bácsi, Dzsin Biz Tian, hívott be minket magához aludni, aki egy kis eldugott faluban lakik. Az ő falujában láttuk ezt; szorgalmat a munkában, a törődést, a figyelmet a másikra, az esti kártyacsatát a szomszéd "lányokkal". (Itt találtok egy kis videót róla.)

Úgy tűnt a család nagyon fontos a kínaiak életében, minden régióban és etnikumnál ezt láttuk. Az eddigi 1 gyerek/per család limitet (amit eddig is sokan túlléptek és inkább büntetést fizettek) most 2 gyerek/családra módosították. A gyerekek ott nőnek, cseperednek az otthon lévő szülő(k) mellett, míg el nem érik az óvodás kort. Amennyiben van óvoda. A nomádoknál például nincs.

Nomádéknál (Ég a világ, sütik már a rántott békát? Nem egészen...)
A nomádok élete, ahogy azt az előző bejegyzésben is írtuk, nem sokat változott az elmúlt néhány emberöltő alatt. Talán csak picivel kényelmesebb lett. Ők is használnak áramot (általában napelemről), motorizált járművet (jobbára motort) és mobiltelefont. A kormány próbálja becsábítani őket falvakba a könnyebb élet reményében (a további indokokat nem ismerjük), ahol vezetékes áramot, tucatházat és éves egyszeri juttatást kapnak. Nem tudjuk mennyire sikeres ez a "program", láttunk néhány ilyen falut, de még mindig nagyon sokan választják a zord, de szabadabb életet.
Korán kelnek a jakok, és velük a gazdáik is. 6 óra körül már terelik ki az állatokat, akik egész nap, szabadon bóklászva (néha kerítés által körbezárt területen) legelésznek. A ház körül nem túl sok a kerti munka, a fűnyírást az állatok megoldják, növényt nem termesztenek (Nem is tudom mi teremne meg 4000 m fölött?). Az összegyűjtött jaktrágyát kiszárítják és azzal fűtenek, a fölösleget pedig eladják, mert bizony a városi kályhákat is az állati matéria fűti fel. Ezt kell tehát gereblyézni, kiszáradás után halomba rakni. Főznek ételt, vagy az egyszerű campát eszik, a házban tesznek-vesznek, a lefejt tejjel foglalkoznak, a gyerekekkel játszanak. Sötétedésre behajtják az állatokat, lefejik őket. Este beszélgetnek, teáznak.

Láttunk félnomád családot is, ahol a két férfi tanárként dolgozott a városban, az állatokkal és a ház körüli tevékenységgel jobbára a nők foglalkoztak. Az életszínvonal a mi mércénkkel nem túl magas, de a körülményekhez képest egész jól élnek. Nem éheznek (nyilván biztos van aki szegényebb), és nem halmozzák el magukat olyan tárgyakkal, amire nincs szükségünk. Kevés helyen van tv vagy rádió, az inkább a városok jellemzője, ahol viszont még a legrozzantabb házakon is van parabola antenna. Van egy rend szép ruhájuk, amit a városba, meg biztos ünnepi alkalmakra vesznek fel, és van dolgozós ruhájuk. A gyerekeknek néhány játék, eszközök amire szükség van az állatok ellátásához és a ház körüli munkához, és egy-egy hangszer is előkerül olykor a sátrak mélyéről. A nomádok nem mennek be a városokba amikor jön a -30 fok, a sátraiban élik át a telet, ami pont úgy telik, mint a nyár, csak több a hó. Kedves, csendesebb embereknek tűntek nekünk, akiket megedzett a természetes életforma. Örülnek a semmiből jött idegennek, nem kérnek útlevelet, helyette meleg jakvajas teával és hellyel kínálnak. És el is értünk a következő témához, amit talán már annyira vártatok, mint amennyire hiányzik nekünk, mióta elhagytuk Kínát, ez a gasztronómia.

Étkek, italok, szemnek és szájnak ingerlői
Fantasztikus a gasztronómiájuk. Nagyon finomak a kínai ételek, habár egy adott területen nem túl változatosak a fogások (az alól talán csak a szecsuani konyha a kivétel). Nekünk azonban azzal, hogy bejártunk egy nagy (de mégis kicsi) terültet az országban, alkalmunk nyílt látni a különbségeket. Jöjjenek előbb az általános dolgok, aztán területről területe haladunk.

Kínában nem dívik a félhomályos, meghitt sarkokat kínáló étterem, ahol párocskák szürcsölik a vörösbort, piszlicsáré kis adag ételekhez. Sokan vannak az asztalnál, zajosak, tele szájjal beszélnek és röhögnek, közös tálakról eszik az ételt (ezért érdemes kínai látogatásunk előtt Hepa A-t, B-t kérni, nem viccelek, erre a Lonely Planet mandarin szótára is felhívja a figyelmet), szürcsölnek, csámcsognak, az asztal alá dobják a használt szalvétát és marhaszaftos szájjal veszekedve, néha már-már barátságos dulakodás közben döntik el, ki fizesse a számlát. Böfögni, szürcsölni nem illetlenség, ha megpróbáltok pálcikával leves enni, megértitek az utóbbi "elkerülhetetlenségét". Az étkezés náluk tényleg nem csak egy szükség kielégítéséről szól, fontos társadalmi érintkezés. Nem mutatja ezt jobban az a beszélgetést kezdeményező formula sem, hogy "Ettél már ma?". Minden étel frissen kerül elénk, ami minimális várakozást, de elég nagy biztonságot jelent. Ők úgy tartják, a frissen készült ételt könnyebb megemészteni, jobb a gyomornak. (Gasztroenterológusok véleményét várjuk ezzel kapcsolatban.) Étteremből minden színvonalút találni, de a legjellemzőbbek a kis kifőzdék, és az utcai kocsikról való árusítás. Mi, anyagi okokból szintén ezeket látogattuk leginkább.

Kifőzde a kismotor platóján, Emei városában, Szecsuánban. Finom és kiadós volt, az egyik legemlékezetesebb ebédünk.

A tea. Kína minden részén fogyasztják, feketét, zöldet, tejjel vagy simán, de isszák reggel, délben, este. Útközben és otthon, a kocsiban, a motoron, egyszóval olyan nekik a tea, mint nekünk magyaroknak a víz. Rengeteg féle teát lehet kapni, mert az, hogy zöld, az nekik kb. olyan, mint nekünk az, hogy vörösbor. Minden területnek megvan a maga szokása, milyen teát, mivel isznak. Leginkább magában, cukor és minden egyéb nélkül. Nagyon sok a teaház, ahova kocsmázás helyett járnak az emberek, régóta része a kultúrájuknak a tea, így a teázás kínai tradíció. (Kocsma kultúrájuk nincs, a nagyobb városokban vannak bárok, de kocsmát nem látni vidéken sehol.)

Kávé. Röviden: nincs. Csak a háromazegybent isszák, ha isszák. Mi még hatalmas csitti-fitti szupermarketekben sem találtunk, és nem bennünk volt a hiba. Illetve találtunk, de egy 250gr-os Lavazza átszámítva 5000 Ft lett volna, ami azért nagyon erős. Az első adag kávét Csengtuban egy külföldi termékeket és kulináris különlegességeket kínáló boltban tudtuk megvenni, másfél hónap után. A kávé Jünnanból jött, mert azért van az országban kávétermesztés bőven, de fogalmunk sincs hova kerül. A nagyvárosokban vannak kávézók, elég drágák, és ahol mi megreszkíroztunk magunknak 1-1 adag latte-t, 10 percet vártunk (rajtunk kívül senki más nem volt a kávézóban) mire a srác össze bírta rakni, látszott, hogy nem nagyon volt még ideje begyakorolni a műveletet.

Miantiaó. A miantiaó egy levesféleség, amibe tésztát, pár pillanatra forró vízbe mártott zöldséget, főtt húst és fűszereket raknak. Kicsit olyan mint egy hazai leves, jó sok tésztával. Egész laktató és olcsó. Mindenhol megtalálható az országban, picit változó, mit raknak bele, de az alapja ugyan az. Ezt az ételt ettük a legtöbbet a három hónap alatt. Ha Kínában jártok próbáljátok ki bátran. Nem kell félni nem feltétlen csípős, ha kérjük azt kihagyják belőle (mondjátok: Bu lá, vagy Méjo lá és tudni fogják ) és egy városnézés közben könnyű, laktató ebéd.

Kínai tészta, vagy Vifon tészta. Kínában mindenhol kapni és van vagy 30 féle belőle, más-más gyártóktól. Az ára 50 és 150 Ft között mozog. A drágábbak elég jók, majdnem felérnek egy miantiaóhoz (de azért nem). Nehéz kifogni belőle a nem csípőset, meg kell kérdezni az eladótól (a csomagot lóbálva az arca előtt a fent említtet két frázist ismételgetve) és kis szerencsével vettünk egy közepesen csípőset. Ami csípős, az viszont lekapja a szőrt a talpatokról, készüljetek fel.

Pálcika. Mindenhol azt használják. Ha nem tudsz vele enni, nem kell kétségbe esni, nem fogsz éhen halni, a legtöbb helyen akad, legalább egy kanál. Ezt külön kérni is lehet. A jobb helyeken minőségi pálcikát használnak és sterilizáló géppel fertőtlenítik. Ha ilyet látunk, az már jó jel. Az egyszerűbb helyeken előrecsomagolt étkészletet kapunk, vagy forró vízben fertőtlenítik és egy, az asztalon álló dobozból vehetjük ki. Hencegés nélkül mondom, hogy mi azért már megedződtünk az út alatt, mire odaértünk, de aki repülővel érkezik 2-3 hetet eltölteni Kínában, az inkább maradjon az előrecsomagolt pálcikáknál a biztonság kedvéért.

Az ujgur területen a muszlim hagyományok dominálnak, kenyér (innen keletre nagon nehéz kenyérhez jutni), fekete tea, szamsza, húsos kraftosabb egytálételek. Egyfajta mixe a kínainak és a közép-ázsiai konyhának. A muszlimságuk miatt disznóhúst nem igen találunk az étlapokon, még a kínai fogásokat is felvonultató elegánsabb éttermekben sem (egyszer egy család elvitt minket, egy híres, nívós ujgur étterembe, innen a tapasztalat).

A Tibeti-fennsíkon érthető módon dominálnak a hely adottságaiból következő étkek. Zöldséget kevesebbet esznek, legalább is a hagyományos tibeti ételekben nem nagyon találjuk őket. Ha hús, akkor birka, de még inkább jak. Ami olyan mint a marha, egy kis vad és rágósabb, keményebb érzéssel. Nem bonyolítják és fűszerezik túl az ételeket. A négy tartomány közül itt találkoztunk a legszegényesebb konyhával.
A sütőben való sütést nem ismerik. Amerre jártunk szinte ismeretlen fogalom. A húst főzik, vagy grillezik. Ebből kiindulva süteményt sem sütnek. Boltban lehet kapni édességet, meg muszlim "pékárukat" de egyik sem nagy szám. Szinte minden háztartásban van egy vaskályha a szoba (és konyha is néha egyben) közepén. Ezen egész nap víz forr, és egy másik ibrikben jaktejes tea van. Durva szálú fekete teát isznak, ezt öntik fel jaktejjel. Jakvajat nem mindenki rak bele, párszor megkóstoltuk, isteni! Krémes, picit zsíros, fincsi! A rizst itt is eszik és mindennapos az "asztalon" a campa. A városokban sok a muszlim és kínai étterem, ahol zöldséges-húsos, leveses-tésztás egytálételeket szolgálnak fel. Ettünk egy tibeti étteremben is, nagyon hasonló volt a kínaihoz. Szerintünk a régió hagyományos ételei a nomádok sátraiból kerülnek elő, hisz évszázadok óta azaz életforma volt jellemző a vidéken, ami csak az elmúlt 50-60 évben kezdett el drasztikusan megváltozni.

Az igazi rock n' roll Szecsuanban indult be. Magyarországon azért kevés a rendes kínai étterem, de ha nem is ettetek még jó kínai ételt, biztos hallottatok már a szecsuani konyháról. Ez nem véletlen. A három hónap alatt itt értek bennünket a legnagyobb és egyben a legcsípősebb kulináris élmények. Azt olvastuk, hogy Kína négy nagy gasztronómiai területre tagolódik. Kelet a savanyú, nyugat a csípős, észak a sós, dél az édes. Valószínűleg a Magyarországra érkező éttermet nyitó kínaiak mind délről jönnek, mert az édes-savanyú valamint a mézes csirkén túl mást nem igen találunk. (Írjátok meg ha van ilyen hely, mert akkor hazaérve biztosan felkeressük majd.)
Nyugat, azaz Szecsuan is a csípős. De még milyen csípős. Én indulás előtt nem voltam az a nagyon sok csípőset evő ember, de azért nem ijedtem meg egy savanyú cseresznyepaprikától. Egyszerűen csak nem szeretem, amikor egy étel már olyan mértékben égeti szét a számat, hogy semmit más ízt nem érzek, és nem is látok az ebédből semmit, mert ömlik a könnyem. Eni meg végképp nem szerette a csípőset. Igen ez már részben a múlt, mert még most sem szereti, de megeszi. Sokszor elkerülhetetlen volt, hogy csípős legyen az étel (pl. vifon tészták, amire sajna sokszor rá kellett fanyalodni), pláne, hogy nekik más a belépő szint a csípősre. Sok a zöldség, tofu (sima és füstölt egyaránt), hús, tojás. Úgy történt egy közös vacsi a helyiekkel étterembe, hogy rendeltek egy nagy adag rizst, és több féle fogást. Mindenki kapott egy kis tálat a rizsnek és a tálakból közösen csemegéztünk pálcikáink segítségével. A rizst, mikor elfogyott, újra töltötték. Nagyon finom olajakat és szószokat (leginkább szója), eceteket használnak az ételek elkészítéséhez.
Fűszerből fehérborsot, gyömbért, fokhagymát, és számunkra ismeretlen keverékeket adtak az ételekhez. A másik sajátosság a pálcára szúrt ételek grillen, illetve "hotpot"-ban való elkészítése. Az utóbbit úgy kell elképzelni, hogy asztal közepén vagy egy nagy edény tele forró vízzel, alatta ég a láng, és a kedélyes csevegés közben mindenki mártogatja bele a pálcikáját, míg az azon lévő étel kellően át nem fő. Mi ezeket nem próbáltuk ki, mert bár igaz, hogy egy pálca étel 50-150 Ft-ba került, de a méretéből arra következtettünk, hogy úgy 50 darabbal jól is tudnánk lakni. A pálcákra egyébként hús, hal, tofu, rák (és tengeri kollégái), zöldségek, gomba kerül. 
A nagyvárosokban sok a cukrászda, de közelébe sem ér a magyar cukiknak. Ha valaki nagyot akar robbantani, Kínában nyisson magyar stílusú cukrászdát. Csak győzze munkával!

A legnagyobb szerencse ami érhet minket Kínában, ha meghívnak egy családi vacsorára. Garantált a fesztelen jókedv és biztosan fenséges fogások kerülnek az asztalra. Ezzel a kedves családdal Szecsuanban vacsoráztunk együtt.

Jünnanban hasonlóak az ételek, ahhoz amit Szecsuanban is készítenek. Ahogy megyünk délre egyre inkább trópusiasodik a menü. Olyan zöldségek, gyümölcsök kerülnek elő, amik északabbra nem jellemzőek, citrusosabbak az ételek (citromfű). Meg-megjelenik a bagett (Laosz miatt), a kávé több helyen kapható (de jó drága), és úgy vettük észre itt a legolcsóbb az étel. Egy adag miantiaó itt már csak 200 Ft/adag körül volt. Sok szignifikáns különbséget mit nem vettünk észre a szecsuanihoz képest. 

Természet
Hatalmas ország, ahol minden van. Talán a tundrán kívül majd minden éghajlat képviselteti magát. Van sivatag, hegyvidék, alföld, lombhullató erdő, trópusi erdő, tengerpart, stb. Gyönyörű helyeken járhatunk. Eninek Jünnan tetszett a legjobban, nekem Szecsuan. Atán mindkettőnknél a másik elsője jön, majd Csingháj végül az Ujgur Autonóm Terület. A természet már nem sok helyütt érintetlen. A betonozott utak a szélrózsa minden irányában pókháló szerűen behálózzák az országot. Hegyeket mozgatnak el, ha ott értékes terület van bányának, útnak. Nagyon szemetes ország, egyáltalán nem figyelnek rá, hogy a szemét a megfelelő helyre kerüljön, csak kidobják az autóból az árokba. Az is igaz, hogy nincs megoldva a szemétszállítás vidéken. Az emberek elégetik a szemetet, erről Eni cikkében is olvashattatok. A nagyvárosokban viszont patika tisztaság van.
De mindettől függetlenül nagyon szép tájai vannak az országnak. A hegyek, a Tibeti-fennsík, a sivatag, a nagy trópusi dzsungelek mind-mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Nekem ezért is lett Szecsuan a nagy kedvencem. Vannak nagyvárosok, Csengtuban megnézhetjük a városi életformát (meg persze a pandákat), aztán irány nyugat, fel a hegyek közé, a Tibeti-fennsíkra. Ha elég volt a hidegből, irány vissza a Csengtu alatti kellemes klímájú területekre. Az állatvilág gazdag. Aki természetfotózni szeretne, annak irány Csingháj! Farkasok, medvék, vadszamarak, jakok, darvak, hó leopárd, és még sok más érdekes állat él a magas területeken.

Politika
Nem akarunk nagyon belemenni, mert nem is értünk hozzá, meg ez amúgy is kényes téma mindig, de talán kíváncsiak vagytok mit láttunk. Kína népköztársaság, amit a kommunista párt irányít. A gazdaság dübörög, nagyon gazdag ország, a GDP-je folyamatosan növekedésben van. A 2014-es adatok alapján a világ első és legnagyobb gazdasága, ennek ellenére az országos szintű, egy főre jutó átlagjövedelem nem éri el a világátlagot. Mao Ce Tung elég "alapos" munkát végzett a kulturális forradalomban és ma már finoman bár, de kezdik belátni Kínában is, hogy nem minden intézkedése volt hibátlan. A képe kint lóg rengeteg közintézményben és magánházak falán is. Az összes pénzről az ő arca köszön vissza. Szellemként kísért még a mai napig is, lénye jelen van a mindennapokban. Az emberekkel mi nem politizáltunk, ez egy nagyon kényes téma ebben az országban, és szerettük volna kitölteni a vízum adta időt. Ami látszik a mindennapokban, hogy ez az ország valami furcsa keveréke a kommunista eszméknek és piacgazdaságnak. Jön be a külföldi kultura, áru, tőke az országba, ami egyre inkább próbál hasonlítani a nyugathoz, miközben blokkolva van a Facebook, Youtube, Google, és még rengeteg más oldal. Ez igazán arra jó, hogy cégek ebből is pénzt tudnak csinálni és havi fix összegért blokkolás mentes virtuális barangolást kínálnak. Ott jártunkkor hallottuk, hogy a kínai vezetés talán tavasszal leül beszélni a Facebook üzemeltetőivel. Most saját közösségi oldaluk van. Az általunk megkérdezettek minimális része használt csupán Facebookot, de ők is jobbára a külföldi ismerősök miatt. Rend van az országban. Soha nem éreztünk olyan biztonságban magunkat, mint Kínában. Nyilván ott is vannak tolvajok, de egyáltalán nem féltünk kint hagyni a kerékpárokat, míg beugrottunk a boltba, soha senki nem nyúlt hozzájuk. Soha nem próbált meg senki átverni minket, azt az árat mondták, amit a helyieknek. Nem tudjuk milyen út vezetett ide, de az átlag kínai nagyon becsületesnek tűnt nekünk. Az a fiatal aki elvégzi a középiskolát, esetleg utána az egyetemet, nem kell, hogy aggódjon a jövője miatt, lesz munkája. Hagyják érvényesülni az embereket, nyissanak boltot, vagy étteremet, vállalkozzanak, így mindenki jól jár.
Szabad a vallásgyakorlás, nem tilos többé. Bár nem tudom a párttagokkal mi a helyzet. Sok a buddhista, taoista, vannak keresztények, a konfucianizmussal mi nem találkoztunk, de nyilván vannak neki is hívei, mint az egyik ősi kínai vallásnak.

Összességében
Nem titkoljuk, nekünk az utunk alatt egyelőre ez a kedvenc országunk. Nagyon szeretnénk újra meglátogatni Kínát. Az emberek nyitottsága és kedvessége, az ország sokszínűsége, szép tájai, és ételei újabb barangolást kívánnak meg tőlünk. Remek hely kulturális kalandoroknak, akik nem a megszokott Horvát-Ibiza kombóra vágynak. A vízum olcsó és egyszerű megszerezni. A repülőjegy annyi amennyi, azonban az ország nem drága, olcsók a hotelek és az éttermek, és akad program bőven. Hogy ajánljuk-e? Naná! Azt is mondhatnánk, kötelező az életben egyszer legalább!
Vigyázat, függőséget okoz!

Jó tanácsok Kínába készülőknek: mindenképpen vigyetek magatokkal magyar-kínai, vagy angol-kínai szótárat. Ez utóbbiból a Lonely Planet mandarin zseb szótára szuper választás lehet, mi nagyon szerettük használni. A lényeg, hogy legyen benne miden kínai írással és pinjinnel egyaránt. Okos telefonra is vannak letölthető alkalmazások, írásfelismerő programmal akár.

Ha tetszett a cikk, itt találod az előző részt,  itt pedig a Kínáról szóló írásainkat.