Szerző: Balázs
Azt már tudjátok előző bejegyzésünkből, hogy megérkeztünk Siem Reapbe. A város nem különösebben különleges, vagy szép. Van Pub Street, ahol jól be lehet, meg szuvenir sétány. Kb. ennyi, jó persze vannak éttermek, galériák, szupermarketek, piacok, de ezt minden normális városban megtaláljuk. Pár régi épület egész jól néz ki. És itt találjuk, azt amiért mi is mentünk, Délkelet-Ázsia egyik legtöbbet látogatott világörökségét, Angkor ősi templom városát.
Mielőtt belevetnénk magunkat Angkor ősi városának falai közé, mesélnénk egy kicsit Antiról, magyar vendéglátónkról. Anti a MOME-n végzett, fotográfusként. Volt indonéz ösztöndíjas, majd egy időre újra kis hazánkba tért vissza, míg nem egy munka ajánlatot kapott Kambodzsába. John McDermott-tal dolgozik immár második éve. Róla az kell tudni, hogy amerikai fotóművész és már elég rég él Ázsiában és Siem Reap-ben ahol több ikonikus képet is készített Angkorról, sajátos technikája, hogy infravörös filmre fotózik. John képeit ezen az oldalon meg tudjátok nézni, ha pedig Siem Reap-ben jártok, érdemes besétálni a galériájába.
Anti leginkább reklámfotókat készít hoteleknek, éttermeknek, videókat, például cirkuszi társulatoknak. Nagyon elhivatott fotós és látszik a munkáin, hogy a tökéletesre törekszik (megmutatta több munkáját is). A személyes benyomásunk pedig abszolút pozitív róla. Nagyon nyitott, kedves srác, teljesen otthon éreztük magunkat nála és ez nagyban neki köszönhető. Jókat beszélgettünk, ettünk együtt, hál' Isten jutott ránk ideje a munka mellett. A munkáit itt találjátok meg. Nekünk a kénbányászokról szóló sorozata (kawah-ijen) tetszett a legjobban, de az Angkor Mandala is elég érdekes.
Anti már csukott szemmel is eltalál bármelyik templomhoz Angkorban, így ellátott minket is hasznos tanácsokkal, mit érdemes megnézni és mi az ami kevésbé érdekes.
Angkor, a khmer templomok ősi városa Kambodzsa szívében a 9. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 802–1432között. A birodalom legnagyobb kiterjedése idején magában foglalta Csenla államot, a mai Kambodzsa síkságait, valamint a maiLaosz és Thaiföld jelentős részét és a hajdani Kokinkínát, a Mekong deltáját. A 20. században 200 négyzetkilométeres területet tisztítottak meg az őserdőtől, s ezen több száz templom és szentély áll – közöttük a világ legnagyobb vallási célú épülete, Angkor Wat. Csak a templomokat rakták kőből, az összes többi építményt – a királyi palotákat is – fából ácsolták, mára tehát ezek mind az enyészeté lettek, így Angkor ma egy hatalmas „templomváros” képében mutatkozik, noha természetesen nem csak vallási épületek voltak annak idején a városban. A Khmer Birodalom fénykorában a fővárosnak hatszázezer–egymillió lakója lehetett, több mint a világ bármely korabeli európai városának. A 15. században számos alkalommal, így 1431-ben is a sziámi thaiok megtámadták Angkort. A város hét hónapos ostrom után elesett, majd nem sokkal a támadók visszavonulása után elnéptelenedett, ha nem is teljesen. A khmerek új fővárost alapítottak a délebbre fekvő mai főváros, Phnom Penh közelében, az őserdő pedig lassan benőtte, elrejtette az épületeket, és a város hírét csak legendák őrizték. Angkort francia kutatók „fedezték fel” újra a 19. század közepén. (forrás: Wikipedia)
Ha látni szeretnénk a naplfelkeltét, bizony korán kell kelni és időben odaérni. Mi is keltünk reggel 4-kor és igyekeztünk odaérni nyitásra a pénztárokhoz. 5 után pár perccel oda is értünk, és már elég nagy sor volt, de nagyon profik és gyorsan elkészülnek a fényképes belépők. Ezt kérik a templomokhoz való belépéskor. Elhagyni nem szabad, mert sokba kerül. Maga a belépőjegy is elég borsos, 20 dolláros árat kóstál. Ez a napi jegy, három napra 40 dollárért, egy hétre pedig 70 dollárért válthatunk belépőt. Azt mondják egy nap nem elég egy átlagos látogatónak, a három nap viszont már sok, ezért mi úgy döntöttük, tudva, hogy három napot biztos nem töltünk el templomnézéssel, hogy megvesszük egy napra, és ha annyira érdekes, hogy visszamennénk még egy napra, akkor a két, napi jeggyel még mindig pénzünknél vagyunk. A napfelkeltét a legtöbben az Angkor-templomnál a tópartról nézik. A nap a templom mögött kel fel és gyönyörű, ahogy visszatükröződik a tó vizén. Hatalmas tömeg volt bent, tuk-tukok, buszok, autók, bringások, minden mennyiségben. Valami járműre szükség van, mert olyan nagy területen fekszenek a templomok, hogy azt gyalog lehetetlenség bejárni. Leparkoltuk a bringákat és haladtunk befelé az árral. Fejlámpával világítottunk utat magunknak keresztül az udvaron. A tópart zsúfoltsága már egy Kecskeméti Repülőnappal vetekedett. A legjobb fotós helyeket, már persze rég elfoglalták, így esélyünk sem volt onnan fotózni, de szerencsére találtunk egy jó kis helyet a bal oldalon, innen elég tűrhető fotókat tudtam készíteni, mikor épp senki nem lógott be a képbe. Közben gyerekek próbáltak képeslapot, hűtő mágnest eladni a turistáknak. Mások menüvel a kezükben igyekeztek reggelire, kávéra csábítani. Vagy 10 étterem van egymás mellett a tóparton. A napfelkelte valóban nagyon szép, bár biztos nem ez volt a legszebb a templom történetében.
Napfelkelte az Angkor Watnál
Aztán elindultunk körben, gondoltuk az Angkor Wat-ot a végére hagyjuk, mert akkor reggel iszonyat nagy tömeg volt. Az Angkor Thom volt a következő helyszín középen az impozáns Bayon templommal és majmaival.
A Bayon Templom.
Megnéztük még az Elefánt teraszt is, és nagyon jól néztek ki az őrtornyok (én neveztem annak őket, bár valószínű azok is szakrális építmények) is.
Az "őrtornyok", szemben az Elefánt Terasszal.
A Prasat Preah Palilay templomot Anti ajánlotta, hogy keressük meg és ne hagyjuk ki, mert nagyon szép, és kevésbé zsúfolt. Angkorban van egy bevett útvonala és sorrendje a legtöbb látogatónak és érdemes ettől eltérni, mert amúgy a fő látványosságokon túl még nagyon sok kis eldugott templom rejtőzik a dzsungelben. És ez teszi olyan izgalmassá az Angkorban való kirándulást, hogy bármerre elkalandozhatunk, nincsenek kordonok. Csak ültünk a hűvöset adó fák alatt és néztük a piramis alakú épületet, ahogy szép lassan benőtték a fák a falakat, köveket. A google maps-en be tudjátok járni a templomokat street view módban, elég klafa.
Az Angkor Thom északi kapujának őrszemei
Az ebédünket a Preah Khan templom előtt a parkolóban költöttük el és a csiricsáré gatyás turistákat vizslattuk. Ez valami fura belső késztetés lehet, hogy aki Délkelet-Ázsiába jön, rögtön vesz magának egy elefánt mintás buggyos gatyát. Mikor kibámészkodtuk magunkat bementünk a templomba. Ez volt az első nagyobb templom, amit igazán fogságban tart még a dzsungel. Nekem személy szerint ez volt a kedvencem. A kertben szabadon bóklászhattunk és óvatosan felmásztunk a falakra, hogy szemrevételezzük a fákkal, liánokkal benőtt romokat. Valami elképesztő látvány volt! Ahogy az ember által alkotott és a természet egyesül. Ahogy kő és fa egybeolvad, és él szimbiózisban.
Preah Khan templomának nyugati bejárata, fej nélküli, néma őreivel.
A kert romokban. Elég misztikus látványt nyújt, nem?
A Preah Khan belső kertjében különálló épületeket találtunk.
Fa a kő körül, vagy kő a fa körül?
Jó egy, másfél órát töltöttünk el itt, és egy finom kávéval jutalmaztuk meg magunkat a sok mászkálás után. Továbbindultunk a nagy körön. Éreztük, hogy minden nem fog beleférni a napba és lesznek dolgok amiket ki kell majd hagyni. Nem tudtuk még, hogy mennyire igazunk lesz. A Neak Pean-hoz csak bekukkantottunk. Ez a templom egy tavon épült és egy hosszú móló vezet be hozzá. Besétáltunk és megnéztük az első kis épületet, többre azonban itt nem volt időnk.
Átkerekeztünk a Ta Som-hoz, melynek ikonikus, fával benőtt kapuja egyike, a leghíresebb Angkorban készült képeknek. Itt újabb gyerekcsapat várt minket, a egyik kislány vagy 3 nyelven elszámolt tízig, és angolul egész jól elgagyarászott. Mivel ezek a gyerekek nem járnak iskolába, kíváncsiak voltunk, honnan tanult meg ilyen ügyesen beszélni angolul. - A turistáktól! - kaptuk a választ. Vettünk tőlük képeslapot, mert nagyon megtetszettek nekünk. A kapu pedig tényleg lélegzetelállító.
A Ta Som belső udvarára ezen a kapun át juthatunk be. A másik oldala...
... a fával benőtt kapu.
Útközben a Ta Prohm felé megálltunk enni, mert már elég éhesek voltunk. Grillezett csirkét kértünk rizzsel és kóstolónak egy kis békát is bevállaltunk. Finom volt, citromfüves töltelék volt benne. A Ta Prohm templomot sokan csak Tomb Raider templomként emlegetik (az Angelina Jolie főszereplésével készült filmet itt Angkor Wat-ban is forgatták). Jó nagy tömeg volt, képtelenség volt odaférni és fotót készíteni a központi részeken. Különösebb szívfájdalom nélkül le tudtunk róla mondani és inkább a kertben sétáltunk körben. Itt is épp elég fotós téma akadt.
Ta Prohm, a Tomb Raider templom.
Elég későn indultunk el innen és már tudtuk mi nem fog beleférni. Az Angkor leghíresebb temploma, az Angkor Wat sajnos kimaradt. Ezért az egyért nem akartunk újabb, fejenként közel 6000 Ft-os belépőt venni, de csalódottnak nem mondanám magunkat. Így is épp eleget láttunk, és átjött, aminek át kellett jönnie. Még az is lehet, hogy visszatérünk újra, már családostul.
A következő napokban piacoltunk és jókat főztünk, finom kávét ittunk (többet, mint kellett volna), jó nagyokat beszélgettünk Antival. Bejegyzéseket írtunk, videót vágtunk, élveztük a lakás nyújtotta kényelmet. A tizenegyezredik kilóméterünk Siem Reapben ért utól minket, vagy mi őt? Na mindegy, megkértük Antit, hogy legyen rajta ő is a képen, sőt készítse el Ő! Ez lett az első és valószínűleg az utolsó ezres képünk, amit egy profi fotós készített.
Megnéztük az Everest című filmet és megállapítottuk, hogy többet vártunk tőle, és mennyire az amerikai John Krakauer könyve alapján készült, holott Bukrejev könyve sok mindent másképp mesél el (akit érdekel a téma mindenképp olvassa el).
Én végre elkezdtem megtanulni a Lightroom fotószerkesztő program használatát, már ideje volt. Az első kép amit már ezzel szerkesztettem az angkori napfelkelte volt. Kaptam tanácsokat egy épp kéznél lévő profitól is.
Közeledett az indulásunk napja. Szerettünk volna a karácsonyt pihenéssel, és nem az úton, tekeréssel tölteni. Ezt a tengerpartra próbáltuk időzíteni, ehhez viszont buszra kellett szálljunk a fővárosig. Ott már találtunk Warmshowers-es szállást, erre legalább nem lesz gondunk. Először dél körül szerettünk volna buszra szállni, de nem minden buszon volt hely (előre meg kell venni a jegyeket) és nem minden busz szállított kerékpárt. Végül úgy alakult, hogy még egy fél napra vendégei maradtunk Antinak, és az éjszakai buszra vettünk jegyet. A busz 11-kor indult, nekünk azt ajánlották 10-re érkezzünk meg az utazási irodához (ahonnan a busz indult), hogy legyen bőven időnk a bringákat kellőképen szétszedni. Mi oda is értünk ahogy kérték, azonban a busz sehol. Aztán megláttuk tőlünk 100 méterre parkolni, de csak nem akart elindulni. Végül 11 előtt 10 perccel elénk parkolt, de még ekkor sem kapkodtak a bepakolással és az utasok felengedésével. Végül aztán csak sikerült bepakolni (segítettem a fickónak, hogy gyorsabban haladjunk) és fél órás késéssel el is indultunk. Az már csak hab a tortán, hogy amikor felléptünk a buszra, megláttuk a sofőrt a kormányra borulva aludni, és csak úgy áradt belőle a piaszag. Fasza, gondoltuk. A fekvőhelyek két sorban, a busz két oldalán voltak. A felső sor kb. mellmagasságban, az alsó teljesen a padlón helyezkedett el. Mi alul kaptunk helyet.
Nem, itt nem egy szabadulószámot gyakorlunk, csak elfoglaltuk az éjszakai "kalickánkat".
Alsó, felső... király, ász.
Szélességre még csak-csak, de hosszra nekem nagyon rövid volt. Azért tudtunk aludni valamicskét, gyakran fölébredve a hepehupás úton dülöngélő buszban. Reggel 7 körül értünk Phnom Penh-be és aznapra városnézést terveztünk, csak még előbb harapnivaló után szerettünk volna nézni, mert jelezte a gyomrunk, hogy bizony ideje lenne reggelizni. Hogy aztán újult erővel vessük be magunkat a khmer történelem egy újabb, sajnos sokkal szomorúbb fejezetébe. De ezt már Enitől olvashatjátok, nemsokára.
